2009. május 14. csütörtök
Send this article Print this article

Tőkés László kortesnaptára, 2009. május15–május 25.

Május 15-én, pénteken Budapesten a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács ülésére kerül sor Tőkés László elnökletével, amelyet 13 órai kezdettel sajtótájékoztató követ.

Május 16-án, szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) első alkalommal szervez Majálist Körösfőn. A körösfői Művelődési Házban és az előtte lévő téren zajló egésznapos rendezvény sokrétű programkínálatából kiemelnénk a következőket: 11.00 órától zajlik a szabadtéri bográcsfőző-verseny, emellett zenés gyermekprogramok és a Palatkai zenekar élő népzenéje várják a nagyérdeműt. 16.00 órától az Ördögverő jóbarátok c. bábelőadására kerül sor a kolozsvári Bábszínház előadásában. 17.30-kor megnyitják a „Másfél év az Európai Parlamentben” című plakátkiállítást, amely átfogó módon bemutatja Tőkés László európai parlamenti tevékenységét.





18 órától EMNT-fórumra invitálják a résztvevőket a Művelődési Ház nagytermébe. Köszöntőt mondanak: Antal János polgármester, EMNT-küldött, Péntek László körösfői RMDSZ-elnök, László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja, Máté András Levente parlamenti képviselő, Jakab István parlamenti képviselő, a Magyar Gazdakörök Szövetségének elnöke, Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság volt elnöke. A fórumon a Magyar Összefogás Listájának jelöltjei is felszólalnak, név szerint: Boros János EP-képviselőjelölt, RMDSZ, Sándor Krisztina EP-képviselőjelölt, EMNT, Szilágyi Zsolt EP-képviselőjelölt, EMNT. Zárszót mond Tőkés László püspök, EP-képviselő, a Magyar Összefogás Listájának vezetője.

Az estet 20 órától a dési és körösfői néptáncegyüttesek és Péntek Zsuzsa népdalénekes fellépése zárja, majd fergeteges Paprika-buli következik 21 ótától.

Május 17-én, vasárnap délután a Magyar Összefogás Listájának vezetője az Érmihályfalván megrendezett Nyíló Akác rendezvény záróünnepségén vesz részt.

Május 18-án, hétfőn Tőkés László Erdővidéken kezdi újabb erdélyi kampánykörútját Barót, Vargyas és Nagybacon állomásokkal. Május 19-én, kedden pedig Homoródmentén korteskedik.

Következő nap, 20-án Orbán Viktor, a FIDESZ-MPSZ elnöke a határok fölötti nemzetegyesítés eszméje jegyében közösen kampányol Tőkés Lászlóval és a Magyar Összefogás Listájának további jelöltjeivel. Közösen látogatást tesznek Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön.

Május 21-én, csütörtökön, még mindig Orbán Viktor társaságában Illyefalva, Kolozsvár és Szatmárnémeti településeket látogatják meg.

Május 23-án, szombaton Tőkés László is részt vesz Székelyudvarhelyen az első alkalommal megszervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen.

Május 24-én, vasárnap Tőkés László püspök Marosvásárhelyen a Vártemplomban 10 órai kezdettel istentiszteletet tart, délután Backamadarason találkozik a környékbeli előljárókkal, majd 17.30-kor Nyárádmagyaroson a püspök újabb istentiszteletet celebrál.

Május 25-én, hétfőn délelőtt Havad településen látogatást tesz az ottani Polgármesteri Hivatalban, gyulakutai megállóját követően Kelementelkén, a Petőfi Emlékházban teszi tiszteletét. Ugyanaznap délután Balavásár település polgármesterével találkozik, Mikefalván és Szászcsávás is találkozik választóival, majd 18 órai kezdettel Radnóton istentisztelet veszi kezdetét, amelyet lakossági fórum követ.

A részletekre bővebb információkkal visszatérünk.

Nagyvárad, 2009. május 14. 

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010