2009. május 29. péntek
Send this article Print this article

Tőkés László és Gál Kinga a Gyimesekben

Tőkés László püspök, a Magyar Összefogás Listájának vezetője vendégével, Gál Kinga Erdélyből elszármazott fideszes EP-képviselővel, képviselőjelölttel Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök, képviselőjelölt társaságában ma délelőtt a Gyimesekbe látogatott.

Első állomásukon, Gyimesbükkön Deáki András fogadta őket. Szilágyi Zsolt, a Magyar Összefogás Listájának negyedik helyezettje kifejtette: a magyar ügy egységét jelzi, hogy itt, Gyimesbükkön olyan EP-képviselők, mint Gál Kinga és Tőkés László együtt vannak jelen. Szilágyi Gál Kingát külön üdvözölve elmondta, hogy a Fideszen belül nagy elkötelezettséggel és szakértelemmel vitte az erdélyi magyarok képviseletét, Tőkés Lászlóval szövetségben együtt mutatják be a magyar ügyet az Európai Parlamentben. Egy hete Orbán Viktor volt vendégünk, emlékeztetett Szilágyi Zsolt, és a Fidesz-MPSZ elnökének szavait is megidézve felhívta a figyelmet: június 7-e egyben vizsga is lesz, ettől függ, hogy mennyire lesz erős az erdélyi-magyarországi-felvidéki összefogás.





Gál Kinga köszöntése után örömét fejezte ki, hogy ilyen szimbolikus helyeken találkozhatnak. Hozzátette: „Azért vagyunk itt, hogy a szövetséget erősítsük, mert nem mindegy, hogy ki kerül be az Európai Parlamentbe. Európában van, lehet magyar kérdés, de csak akkor, ha kérdéssé tesszük. Az EU azt tanította, hogy helyettünk senki sem oldja meg problémáinkat, minden náció a maga érdekeiért küzd. Egy másik Magyarországot kell építenünk, és az itt jelenlévőkkel együtt itt is ezt tesszük.”

Tőkés László beszédét egy tanulságos Kányádi-idézettel kezdte, mely így hangzott: „Vagyunk, akik voltunk, leszünk, akik vagyunk”. A költői megfogalmazás kifejezi önazonosságunkhoz való ragaszkodásunkat, maradjunk tehát hűek önmagunkhoz, fogalmazta meg nemzeti imperatívuszunkat. A püspök köszönetet mondott a határok feletti közös reggeliért, hiszen a vendégek Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről érkeztek. Hangsúlyozta: csak a tudatunkban léteznek trianoni határok, ezek belénk vésődtek, de gyakorlatilag már rég lebomlottak, akárcsak a berlini fal. A közös fellépés egyik célja: lebontani a határokat – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Június 7-én ugyanabba a parlamentbe ugyanazon egy nemzet küldi képviselőit, függetlenül attól, hogy melyik ország állampolgárai. Tőkés László zárásképp annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ha minden magyarországi állampolgár eljönne tíz napra Erdélybe, megváltozna Magyarország népének szemlélete határon túli ügyünk iránt.

Ezután a vendégek elsétáltak az ezeréves határhoz. Itt, az egykori bakterházban berendezett vasúttörténeti múzeum „lelke”, a mindenki által csak Guszti bácsinak ismert múzeumalapító fogadta őket, végigvezetve a hadtörténetű jelentőségű kiállításon, melyért több kitüntetést is kapott. Tőkés László, Gál Kinga és Szilágyi Zsolt a Rákóczi vár romjait is megtekintették, majd a Magyarországról érkező nosztalgiavonatra váró kárpát-medencei népes magyar sereglet tagjait tisztelték meg egy rövid kézfogás és közvetlen beszélgetés erejéig.

Tőkés László és Gál Kinga, valamint az EMNT alelnökei, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor ma még a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumot látogatták meg.

Délután Csíkszeredában részt vettek a a XVI. Csűrdöngölő – Hargita Megyei Gyerek és Ifjúsági Néptánctalálkozó zárórendezvényén, amely után András Mihály igazgató, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője látta őket vendégül.

18 órától a Segítő Mária Gimnázium dísztermében Böjte Csaba könyvbemutatóján vettek részt, holnap pedig a csíksomlyói búcsúra zarándokolnak el.

Gyimesbükk, 2009. május 29.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010