2008. május 20. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László az EP-ben a romakérdésről

Az EU területén élő cigányság helyzete és sorsa európai ügy

A Szocialista Frakció kezdeményezésére az Európai Parlament soron kívüli sürgősséggel tűzte napirendjére az olaszországi román, illetve a romániai cigány bevándorlók közül kialakult válságos helyzetet. A mai vitában – több más magyar és román képviselővel együtt – Tőkés László is felszólalt. Beszédét alább közöljük.





F e l s z ó l a l á s
az olaszországi román-, illetve cigánykérdés tárgyában

Romániának – becslések szerint – több millió cigány állampolgára van. Sorsukról inkább botránykrónikákból szerez tudomást a világ, ahelyett, hogy egy felelős szociális és kisebbség-politika foglalkozna tarthatatlan helyzetükkel.

Ennek lehetünk tanúi a romániai cigányok által elkövetett olaszországi bűncselekmények kapcsán. Sajnálatos és fájdalmas, hogy az Európai Parlament szociális ingerküszöbét is csupán a botrányos olaszországi események képesek elérni. Ennél is szomorúbb, hogy az ott történteket egyes politikai erők az olaszországi belpolitikába való beavatkozás szintjén kezelik, és a cigánykérdésből politikai tőkét próbálnak kovácsolni maguknak.

Másfelől viszont azt is vissza kell utasítanunk, hogy a romániai cigányok elleni közhangulatot egyes politikai erők általános románellenesség gerjesztésére használják fel.

Az Olaszországban kialakult helyzet első renden nem olasz belügy, és nem pusztán romániai cigánykérdés. Az Unió területén élő cigányság helyzete és sorsa általános európai ügy, mely az eseti és tüneti kezelésnél többet igényel és érdemel. Éppen ezért a kérdés sürgősségi napirendre tűzése nem több mint pillanatnyi tűzoltás. Az Európai Unió halaszthatatlan feladata, hogy eddigi roma-politikáját felülvizsgálja, ennek nyomán pedig új és átfogó stratégiát dolgozzon ki a cigányügy megoldására.

Strasbourg, 2008. május 20.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010