2015. december 13. vasárnap
Szalontai kisiskolások megajándékozása
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke idén is felkeresett és megajándékozott egy partiumi gyermekközösséget a karácsonyvárás jegyében, az előző évek hagyományát folytatva.
December 12-én néhány munkatársával a nagyszalontai Arany János Iskolaközpont elemistáihoz látogatott el, akik épp egy családi nap keretében szórakoztak, játszadoztak, vetélkedtek – oktatóikkal és szüleikkel egyetemben – a Nagyiskola tornatermében. A Kárpát-medence egyik legnagyobb református temploma mellett álló tanintézet 1845-ben épült azon a helyen, ahol egykor az az iskola állt, melyben Arany János tanult és tanított, de csak 1989 után került vissza a Nagyszalontai Református Egyházközség tulajdonába, napjainkban is tucatnyi magyar elemi osztály működik a felújított ingatlanban. Tavaly ősz óta épül mögötte az új református iskola és szórványkollégium, amely felekezeti tan- és szociális intézetként szolgálja majd a város és Dél-Bihar magyar ifjúságát.

Mikló Ferenc esperes házigazdaként köszöntötte szombaton délelőtt a Nagyváradról érkezett vendégeket a református egyházközség támogatásával nemrég felújított és átadott tornateremben, majd átadta a szót a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspökének, aki adventi köszöntésében látogatásának előzményeit és célját ecsetelte, majd egy bibliai történettel és egy szép karácsonyi énekkel lepte meg a zsibongó gyermeksereget. Rövid beszédében Tőkés László felidézte és méltatta az elmúlt negyedszázad küzdelmes egyház- és iskolaépítésének eredményeit, majd áldott ünnepeket kívánt a jelenlévőknek és „Arany egész népének”.
Következett az ajándékcsomagok szétosztása, ebben Nagy József Barna, a Partiumi Autonómiatanács alelnöke és Balogh János, az Erdélyi Magyar Néppárt szalontai vezetője segédkezett az EMNT elnökének. A száznál is több csomagot Tőkés László EP-irodájának, a nagyváradi Magyar Polgári Egyesületnek és a Polgári Magyarországért Alapítványnak a jóvoltából sikerült összeállítani. Kiosztásuk után a családi nap zavartalanul folytatódott, a Váradról érkezettek pedig az esperes kalauzolásával megtekintették az épülő református iskolát és szórványkollégiumot.
hírek
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán
2025. október 25. szombat
Olthatatlan szabadságvágy
2025. október 17. péntek
MÁÉRT: A magyarság ereje a történelemből és az összetartozásból fakad
2025. október 13. hétfő
Átadták az idei Szent István-díjat Esztergomban
2025. október 9. csütörtök
Tőkés László 2025. október 6-i beszéde
2025. október 7. kedd
Október 6.: Krisztusi áldozatvállalás
2025. október 2. csütörtök
Állásfoglalás a nemzetromboló pedofil „vérvád” ügyében
2025. szeptember 30. kedd
Méltó és igazságos












