2016. április 9. szombat
Sajtóközlemény
Bihari polgárok jelezték, hogy a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újság ezúttal közvetett módon intézett méltatlan támadást Tőkés László ellen, európai parlamenti képviselőnk sajtóirodáját fricskázva.
Az április 5-i lapszám 4. oldalán közzétett, Tőkés László védelmet kér című, a Magyar Távirati Iroda hírfolyamából átvett írás végén egy gyerekes nyafogásnak tűnő, nyeglén megfogalmazott szerkesztőségi megjegyzés jelent meg, ekképpen: „Szerkesztőségünk azért kénytelen a Magyar Távirati Iroda (MTI) beszámolóját használni, mert Tőkés László Sajtóirodája megtagadta, hogy lapunknak is szolgáljon az EP-képviselőt érintő közérdekű információkkal. Mindezt azért, mert a politikus Sajtóirodájának jelenlegi vezetője szerint lapunk nem közelít »kellő tisztelettel« az ő kenyéradója felé. (B. B.)”
Sajtóirodánk csak a rend kedvéért közli: a román tulajdonban lévő, RMDSZ-aktivisták által szerkesztett, kis példányszámú, heti öt alkalommal megjelenő kiadvány nevében senki nem kért tőlünk mostanában „az EP-képviselőt érintő közérdekű információkat”, sem szóban, sem írásban. Irodánk több száz Kárpát-medencei és azon túli sajtóműhellyel, szerkesztővel és közéleti-politikai szereplővel áll szinte napi kapcsolatban, közleményeinket minden általunk ismert, fontosabb és komolyabb sajtóorgánumhoz, nyilvános fórumhoz eljuttatjuk. Elképzelhető, hogy ebből a körből többen kimaradnak, mert vagy nem tudunk a létezésükről, vagy nem fogadókészek. Vannak olyan szerkesztőségek is, amelyek az elemi sajtóetikára és szakmai tisztességre fittyet hányva bántak el küldeményeinkkel a múltban, mindmáig adósok lévén a bocsánatkéréssel. De még számukra is megadatik az informálódás és informálás lehetősége, hiszen mind Tőkés László EP-képviselő honlapján (tokeslaszlo.eu), mind a Külhoni Magyar Sajtószolgálat (kms.mtva.hu) hírfolyamában, mind pedig a legnépszerűbb közösségi hálózaton (Facebook: Tőkés László Sajtóirodája) megtalálhatók a nyilvánosságnak szánt közlendőink és képanyagaink. Csak annyi az elvárás a részünkről, hogy ezeket kellő jóindulattal és szakmai, emberi tisztességgel kezelje és használja fel bárki.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












