2023. november 8. szerda
Send this article Print this article

Reformációi emlékünnepély a bibliafordító szülőhelyén

2023. november 5-én, közel egy heti késedelemmel tartotta meg reformációi emlékünnepélyét a nagykároly-belvárosi egyházközség.



Ünnepi igehirdetésében Tőkés László püspök párhuzamot vont a reformáció és az 1956-os forradalom között. 1517 és 1956 vonatkozásában Luther Mártonnak Az Egyház babiloni fogságáról szóló könyvecske című írását idézte, mely szerint a reformációkorabeli egyházat Isten kiszabadította az eltévelyedett Róma istentelen fogságából. Ehhez hasonlóan a magyar nemzet is – bár egy rövid időre ugyan, de – megszabadult az istentelen, ateista kommunista diktatúra „babiloni fogságából”. Az elnyomó hatalmak tűzzel-vassal felléptek a reformáció és a szabadságharc ellenében – Anyaszentegyházunk azonban végtére megszabadult a hazugság és a halál fogságából, és nemzetünk is kivívta szabadságát. A reformáció emlékünnepén az igehirdető a reformátorok és a szabadságharcosok érdemét méltatta, akiket Isten küldött el Igéje és igazsága hirdetése végett.



A nagy bibliafordító, Károlyi Gáspár szülőhelyén azt hangsúlyozta ki, hogy a gönci lelkész-esperes, valamint a többi reformátor és korabeli prédikátor milyen nagy szolgálatot végeztek népük javára Isten Igéjének – akaratának és üzenetének – a hirdetése által. A Római levél 10. részének 17. versét idézte, mely szerint: „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által”. A megtartó Isten az Ő igéje által vezérelt bennünket megtartó hitünkre – valljuk az élő Ige megreformált Egyházában. „A hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Istennek Igéje által vagyon” – zárta prédikációját Tőkés László, az 1568-as tordai országgyűlés vallásszabadságot és vallásbékét eredményező határozatának idézésével.
Az igehirdetést követően Tukacs József lelkipásztor köszöntötte a Gyülekezetet, az ünnepet és a vendég igehirdetőt, akinek megfogalmazását idézve Nagykárolyt „a Biblia fővárosának” nevezte. A gyülekezeti énekkar szolgálata nyomán az ünnepély úrvacsoraosztással zárult. Templomozás után a Gyülekezet megkoszorúzta Károlyi Gáspár szobrát. 




hírek

2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert

2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről

2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós

2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten

2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben

2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon

2025. május 13. kedd
Johannita Lovagi Napok

2025. május 10. szombat
Az egyetem napja

2025. április 29. kedd
A „főcsibész” köszöntése a Gyimesekben

2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010