Per a magyarellenes politika leküzdéséért

  A román–magyar közeledés és összefogás rendkívül zavarja a mélyállam képviselőit – állítja Tőkés László, aki szerint a történelemhamisítás és gyűlöletkeltés felelősei tisztában vannak azzal, hogy a magyarság önállósodási törekvése nem lehet eredményes a román fél konstruktív hozzáállása és szolidaritása nélkül. Ezért is vált fontossá számára, hogy minden jogi eszközt kihasználva, évek óta küzdjön a Románia Csillaga érdemrend visszaszerzéséért, amelytől a jelenlegi államfő fosztotta meg. A magasrangú kitüntetést a Szociáldemokrata Páért politikusai kezdeményezésére és Victor Ponta egykori kormányfő javaslatára 2016-ban Klaus Iohannis vonta vissza. Hosszas pereskedés után a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék hatályon kívül helyezte a Tőkésnek kedvezőtlen elsőfokú ítéletet, és elrendelte az ügy érdemi tárgyalását október 10-re.

– A történetben az a legszomorúbb, hogy a Traian Băsescu államfő által megítélt érdemrendet egy – horribile dictu – elnyomott és szinte megsemmisített romániai kisebbség fia vonta vissza. 1989-ben a romániai társadalom egy ördögi politika és egy ördögi rendszer ellen lázadt fel, egy ideig pedig úgy tűnt, hogy kivívjuk szabadságunkat, ám a kommunista-szekurista restauráció – élén Ion Iliescuval – csakhamar elkezdődött. E visszarendeződés egyik meghatározó eseménye volt a fekete március, mely célul tűzte ki a román–magyar szolidaritás szétzúzását, ugyanakkor mára már oda jutottunk, hogy a történelemhamisító törekvések a temesvári népfelkelés lejáratását célozzák, sőt, még annak is megkérdőjelezik a puszta tényét, hogy a 89-es népfelkelés hol és mikor indult. A kitüntetés visszavonása ennek a történelemhamisításnak képezi a szerves részét, s megállapítható, hogy Klaus Iohannis a Ceaușescu-féle Securitate kottájából játszik. Egyébként nem viselt meg túlságosan, sőt majdhogynem kitüntetésnek vettem az efféle szekus módszerekkel való megfosztást. Ahogyan ezt levezényelték őket minősíti, nem engem. E mostani per is a történelmi igazság elismertetéséért folyik, s azért, hogy megálljt parancsoljunk annak a magyarellenes kurzusnak, mely 1989 óta is domináns módon érvényesül Romániában. Épp ezért bátran kijelenthetjük: e per legnagyobb tétje a magyarellenes politika leküzdése.

– Nyilvánvaló, hogy az ön tusványosi beszéde, amelyben felvetette, hogy Magyarországnak „védhatalmi” szerepet kellene vállalnia Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében, csak ürügyként szolgált az érdemrend megvonására. Mi lehetett a valós indíték?

– Ugyanaz, ami a bő három évtizede tartó széttrancsírozásom, szétrágásom, megbélyegzésem oka. De különösképpen nem lepett meg, hisz én mindig is együtt éltem az ellenem folyamatosan elkövetett karaktergyilkossággal. Inkább politikai-történelmi dimenzióban aggaszt a kérdés, mivel 1989 decemberében a magyarság úgymond visszanyerte a becsületét a románok szemében, azokban a forró napokban együtt tüntettünk, küzdöttünk, sírtunk és örültünk, saját nyelvünkön imádkoztunk, egymás nyakába borultunk. Nos, ezt akarták és akarják szétrombolni azok, akiket zavart a román–magyar barátság. A történelemhamisításnak és gyűlöletkeltésnek van egy aktuálpolitikai vetülete: a közeledés ellen küzdők nagyon jól tudják, hogy a magyarság önállósodási törekvése nem lehet eredményes a román fél konstruktív hozzáállása és szolidaritása nélkül. Harminchárom évvel ezelőtt, ’89 decemberében, ezt a gátat sikerült áttörni – Isten kegyelméből. A kommunista-szekurista visszarendeződésnek egy nagyon tragikus részeleme a kisebbség-, egészen pontosan magyarellenes politika.

– Miként lehet küzdeni a mélyállam gépezete ellen?

– Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám, hogy a permanens forradalommal. Ha hűek akarunk maradni a spontán népfelkelés eszmeiségéhez, amely Temesvárt jellemezte, akkor a románok és magyarok által alapított Temesvár Társaság szellemében tovább kell folytatnunk a küzdelmet.

– A többéves per során mennyire érezte maga mellett a magyarság azon politikai képviselőit, akik a ’89-es fordulatból a leginkább profitáltak?

– Számomra már 1994-ben, a forradalom ötödik évfordulóján nagy csalódást jelentett az a hajsza, amely éppen az RMDSZ kebeléből indult, és ami élen járt a temesvári szerepem és a népfelkelés megkérdőjelezésében. Ma már sokkal világosabban látjuk az összképet: teljesen egyértelmű, hogy a mór szerepe jutott nekem. A hatalom arra használta a magyarokat, hogy egymásnak essenek, a népfelkelést hiteltelenítsék, és személyemben az egyik vezetőalakját politikailag megsemmisítsék. Kezdettől fogva keserű szájízzel tapasztalom, hogy valamennyi temesvári évfordulón nem Temesvárt mutatják fel. Mint ahogyan nem a magyarság a romániai rendszerváltásban játszott meghatározó szerepét sem emelik ki. Minden egyes alkalommal az RMDSZ megalakulásának az évfordulóját ünneplik és ünnepeltetik, ezzel is hozzájárulván a román politikai emlékezetkieséshez és a történelemhamisítás sikeréhez.

– Harcostársa, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd említette, hogy ő levelet írt az újraválasztott Kelemen Hunornak, amelyben reményét fejezte ki, hogy ezentúl másként tekintenek önre. Bízik az RMDSZ-csúcsvezetők nézőpontváltásában, vagy Kincses naivitásaként értékeli e nem mindennapos lépést?

– Felemás érzelmekkel tölt el a Kincses Előd lépése, mert nem kérte a beleegyezésemet, ennek dacára értékelem és nagyra becsülöm a jó szándékát. Eszembe jut az, amikor Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel 2009-ben, az Európai Parlamenti választások előtt, annak apropóján, hogy feltettek a szövetség listájának az első helyére, Marosvásárhelyen aláírtunk egy szerződést. Noha az összefogásról szólt az együttműködés, és elértük a célunkat, három magyart juttatva ki Brüsszelbe, a folytatás egyáltalán nem volt jó. Winkler Gyulával és Sógor Csabával egyetlen olyan akciót sem sikerült összehoznunk, amely erősítette volna a magyar külpolitikai képviseletet az EP-ben. Koloncnak számítottam az RMDSZ-es küldöttség nyakában. Valami ilyesmit érzek Kelemen Hunorral is. Ha az RMDSZ-vezetők következetesek akarnak maradni önmagukhoz, nem hajthatnak végre hátra arcot, és nem fordulhatnak felém. Az sem kizárt, hogy egyenesen lebecsülik Kincses kezdeményezését, noha meggyőződésem, hogy a magyar–román szolidaritás egy kimeríthetetlen és elrejtett tőkéje a magyarság politikai érvényesülésének és érdekérvényesítésének. Az RMDSZ vezérei pont ezt áldozták fel egyfajta rosszul felfogott haszonelvűség kedvéért. Teljesen más irányt szabtak a romániai magyar politikának, mint amilyen úton elindult a legelején.

– Végül, de nem utolsó sorban: hol van a visszakövetelt érdemrend?

– Pár évvel ezelőtt átnyújtottam a temesvári forradalmároknak, mert lényegében nekik köszönhetem, hogy a szikrát lángra lobbantották. A hatóságok többször is felszólítottak, hogy szolgáltassam vissza, különben pénzbírságra számíthatok, de nem tettem. A lehető legjobb helyen van, ahol van.

 Riporter: Szucher Ervin

Megjelent a székelyudvarhelyi Székely Citrom 2023. évi 6–9. összevont számában (a sajtóiroda által korrektúrázott változat)