»
2011. június 20. hétfő
Orgonát avattak a nagyvárad-réti református templomban
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség régi álma teljesült az elmúlt hétvégén: két év előkészítő munka után végre felavathatták a gyülekezet új orgonáját. A Hollandiából adományként kapott hangszer Váradra juttatását és felújítását adományokból sikerült megvalósítani. Az egyik fő támogató Tőkés László , a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Európai Parlament jelenlegi alelnöke volt. Vasárnap délelőtt több százan gyűltek össze a réti templomban, az orgonaavató ünnepség alkalmából. A meghívottak sorában jelen volt a hollandiai breedevorti protestáns gyülekezet két képviselője, Henk és Diny Luimes, valamint Tőkés László EP-alelnök is. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Hermán M. János egyházkerületi előadó-tanácsos, aki feleségével, Hannie Mostertel együtt fontos szerepet játszott az orgona Nagyváradra kerülésének ügyében. Az igehirdetés után Pálfi József lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Köszönetet mondott mind az adományozóknak, mind a támogatóknak a hathatós segítségért. A Szeghalmi Bálint neves építészmérnök által tervezett, népi szecessziós stílusban felépített istenházában az eredeti tervek szerint egy olyan orgona került volna, mely megmutatja a homlokzat rozettás ablakát. Fél évszázad után csak most vált lehetővé az eredeti tervek kivitelezése – hangzott el. A breedevortiak átnyújtották a lelkipásztornak az adományozó levelet, majd röviden bemutatták az impozáns hangszert is. A továbbiakban egy rövid orgonakoncertre került sor, melynek keretében Zászkaliczky Tamás neves orgonaművész két orgonaművet adott elő.
Tőkés László erdélyi képviselő felszólalásában Szent Kristóf nagyságát emelte ki, aki életét adta a Krisztusért. A vértanú neve annyit tesz, mint Krisztus hordozónak lenni. Rámutatott arra, hogy az orgona egy áldott üzenethordozó eszköz, mely az evangélium és ez által Krisztus üzenetét közvetíti. „A kommunizmus idején lerombolták orgonáinkat, de íme, a bizonyíték arra, hogy a rombolás korszaka végleg lezárult. Elérkezett az építés időszaka.” – jelentette ki. Tőkés László megemlékezett a kilencven évvel ezelőtt, Kós Károly erdélyi író, építész által megjelentetett Kiáltó szó című röpiratról, melynek tartalma ma is érvényes. „Legyünk mi is kiáltó szavak!” – szólított fel az erdélyi képviselő.
Az ünnepség színvonalát emelte a nagyváradi énekkarok közreműködése. Az orgonaavatót végül nemzeti imánk eléneklésével zárta az ünneplő gyülekezet.

hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció