2014. június 4. szerda
Nyilatkozat a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
Magyarország és Románia példát mutat megosztott külhoni magyar közösségeink számára, hogy otthoni különállásuk körülményei között miképpen keressék és kövessék „a nemzeti összetartozás” célirányos útját.
N Y I L A T K O Z A T
a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
Az európai politikai aktualitás jegyében a Nemzeti Összetartozás Napjának idei üzenete ekképpen fogalmazható meg az Európai Parlamentből.
Sokatmondó, hogy a Trianoni békediktátum (1920) idei évfordulója éppen egybeesik az újan megválasztott Európai Parlamentmegalakulásának napjával.
● A legnagyobb parlamenti frakciónak, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának a megalakulása az európai keresztény-nemzeti erők egységesüléséről szól.
Ennek részeképpen, a 12 tagú magyarországi, valamint a 15 tagú romániai néppárti küldöttségek meggyőző számbeli ereje szintén országaink nemzeti elkötelezettségű politikai erőinek az egységesülése irányába mutat.
● Theodor Stolojan, a román néppárti delegáció elnöke mai nyilatkozatában – egyebek mellett – a Moldovai Köztársaságeurópai csatlakozásának a támogatása mellett kötelezte el magát.
Ezzel párhuzamosan, a Gyürk András vezette magyar néppárti küldöttség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kibocsátott állásfoglalásában a határon átnyúló nemzetegyesítés „fontos állomásának” nevezte, hogy: „közel száz év után, ismét egy parlamentben dolgozhatnak az anyaország, valamint Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Vajdaság képviselői” – akiknek száma a Romániában és Szlovákiában megválasztott képviselőkkel együtt, összesen 16-ra egészül ki.
● Theodor Stolojan idézett alkalmi nyilatkozatában „a román állampolgárok és Románia érdekeinek a fenntartása és előmozdítása” mellett száll síkra.
Ehhez hasonlóan a Fidesz–KDNP szövetség alkotta kormánynak és szövetséges külhoni képviseletünknek is a magyar nemzeti érdekek érvényesítése az elsőrendű hivatása.
Szándékaink ezen a ponton – az egyesült Európa egységének és sokszínűségének a keretében – találkoznak.
● Magyarország és Románia példát mutat megosztott külhoni magyar közösségeink számára, hogy otthoni különállásuk körülményei között miképpen keressék és kövessék „a nemzeti összetartozás” célirányos útját.
Brüsszel, 2014. június 4.
a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács
elnöke Fotó: Ürmösi Levente Mihály
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












