»
2012. január 12. csütörtök
Nagyváradra látogat George Pataki
George Pataki New York állam volt republikánus kormányzója, 2012. január 15-én, vasárnap Nagyváradon találkozik Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament erdélyi alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. A magyar gyökerekkel rendelkező amerikai politikus leánya, Allison Pataki Levy kíséretében részt vesz a nagyvárad-olaszi református templomban tíz órától kezdődő istentiszteleten. Igét hirdet Tőkés László, várad-olaszi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, majd a volt kormányzó is megosztja gondolatait a gyülekezettel. Az istentiszteleten jelen lesznek a magyar és román történelmi egyházak helyi vezetői is.
Tizenkét órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében George Pataki az erdélyi magyar akadémiai szféra vezetőivel folytat zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről. Mint ismeretes, a kormányzó felelősségtudattal viszonyul az anyaországtól elszakított területeken élő magyarok sorsa iránt, különösképpen az oktatás vonatkozásában. Két évvel ezelőtt a felvidéki Selye János Egyetemen tartott előadásában a politikus a demokráciaellenes szlovák nyelvtörvény ellen is felemelte szavát, mint ahogy 2006-ban, legutóbbi nagyváradi vizitje alkalmával, – a Partiumi Keresztény Egyetem meglátogatása után – a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájáéért vívott küzdelemben is hallatta hangját.
Tizenhárom órától, szintén az egyházi központ múzeumteremében sajtótájékoztatóra kerül sor, amelynek keretében látogatásának céljáról és a tanácskozás eredményeiről is beszámol majd George Pataki. Végül Tőkés László otthonában egy négyszemközti megbeszélés zárja a volt kormányzó nagyváradi látogatását.
Az 1945-ben született George Pataki politikai karrierje 1981-ben kezdődött, amikor is szülővárosának, Peekskillnek polgármesterévé választották. 1985 és 1992 között a New Yorki Közgyűlés tagja volt. 1995 és 2006 között egymás után három terminusban szolgált New York állam kormányzójaként. 2008 novemberében Sólyom László magyar államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal adományozta a magyar származását büszkén vállaló George Patakinak.
2012. 01. 12., Nagyvárad
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére