»
Idén augusztusban egy új küldetésre vállalkozva elindította a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivált. A teljes Kárpát-medencében élő magyarságot megszólító rendezvénysorozat keretében Magyarország minden megyéjében, valamint Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken újabb templomokban koncertezik, mert amint maga mondja: „a templomi koncertnek varázslatos atmoszférája és különleges akusztikája van, ezen felül Isten háza jelképezi a befogadást, az emberek közötti egyenlőséget, és erősíti a felebaráti szeretetet.” Mága Zoltán törekvése az is, hogy a magyar zenei kincs erejével hidat képezzen a társadalom széles rétegei között.
2016. szeptember 28. szerda
Mága Zoltán és sztárvendégei koncerteznek Váradon
A kiváló magyar hegedűművész, Mága Zoltán azokról a jótékonysági koncertekről is ismert, amelyeket katolikus és református templomokban, székesegyházakban, bazilikákban és zsinagógákban tartott az elmúlt évek során, szerte a Kárpát-medencében, s amelyekkel nemcsak a magyar zenei kultúrát népszerűsítette, hanem több mint százmillió forint értékű adománnyal tudta segíteni a hátrányos helyzetű embereket és közösségeket, számos templom felújításához is hozzájárulva.
Idén augusztusban egy új küldetésre vállalkozva elindította a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivált. A teljes Kárpát-medencében élő magyarságot megszólító rendezvénysorozat keretében Magyarország minden megyéjében, valamint Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken újabb templomokban koncertezik, mert amint maga mondja: „a templomi koncertnek varázslatos atmoszférája és különleges akusztikája van, ezen felül Isten háza jelképezi a befogadást, az emberek közötti egyenlőséget, és erősíti a felebaráti szeretetet.” Mága Zoltán törekvése az is, hogy a magyar zenei kincs erejével hidat képezzen a társadalom széles rétegei között.
A történelmi Magyarországot átfogó koncertsorozat, amelynek fővédnöke Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, közel ötven várost érint, jeles művészek közreműködésével, jótékonysági jelleggel. Az ünnepélyes nyitókoncertet augusztus 21-én Budapesten, a Szent István-bazilika előtt tartották, a fesztivál záró koncertjére a Partium fővárosában, Nagyváradon kerül sor. Mága Zoltán és meghívottai a váradolaszi református templomban mutatják be műsorukat október 1-jén, 19 órától. Szeretettel várják a város és környéke zenekedvelő, adakozó kedvű polgárait, a szervezők a rendkívüli alkalommal – amely egyben az 56-s forradalmi emlékhónap nyitókoncertje – összegyűlő pénzadományt a resicabányai székhelyű Templom és Iskola Szórványegyesület támogatására, a Krassó-Szörény megyében élő magyarság diakóniai megsegítésére ajánlják fel. A hangverseny védnökei Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tőkés László európai parlamenti képviselő, váradolaszi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke.
hírek
2025. július 10. csütörtök
Szétverték a Tőkés Lászlót éltető táblát Temesváron
2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
2025. július 3. csütörtök
In memoriam Kincses Előd
2025. június 30. hétfő
Az aranydiplomás Tőkés László üzenete
2025. június 29. vasárnap
Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján
2025. június 29. vasárnap
13. SZENT LÁSZLÓ NAPOK
2025. június 29. vasárnap
Elhunyt Kincses Előd
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben