Ma is a kommunizmus átkos örökségével viaskodunk

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását minden év február 25-én a magyar Országgyűlés rendelte el 2000-ben. Négy évre rá felavatták Nagyváradon azt az emléktáblát, amely a Partiumi Keresztény Egyetem Teleki utca 27. szám alatti székházának belső udvarán, az ún. partiumi panteonban található. Tőkés László királyhágómelléki református püspök és Rózsás János ((1926–2012) egykori Gulag-fogoly leplezte le. Azóta mindig itt hajtanak fejet a váradi magyar polgári-nemzeti oldal képviselői az emléknapon.

Idén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hirdette meg a megemlékezést. Nagy József Barna, az EMNT régióelnöke köszöntötte az emléktáblánál február 25-én délben megjelenteket, majd átadta a szót Tőkés Lászlónak, az EMNT alapító elnökének. A püspök rövid történeti áttekintés után emlékeztetett: a világuralomra törő kommunizmus a Sátán uralmát honosította meg ott, ahol elterjedt, s egyik legfőbb jellemzője az istentelenség, az ateizmus volt. Urai saját magukat állították Isten helyére az Antikrisztus képében. A Gonosz Birodalmát ma már egyaránt nevezzük gyilkos rezsimnek és vérszomjas rendszernek, ami több mint százmillió embert pusztított el az idők során, sokszorosát a nácizmusnak tulajdonítható áldozatoknak. Mi magyarok is alaposan megszenvedtük a kommunista diktatúrákat, előbb 1919-ben „uszultak ránk az ordas eszmék”, majd éppen nyolcvan évvel ezelőtt kezdték elhurcolni a Gulag-haláltáborokba felmenőinket a szovjetek. De a „nemzeti kommunistáink” is kivették részüket a népirtásból, Magyarországon és Romániában egyaránt.

Tőkés László rámutatott: a diktatúrák a mi gyengeségeinkre, félelmeinkre, megalkuvásainkra is építettek, ezek voltak a rezsimek tartópillérei. A 35 évvel ezelőtti eseményekre utalva felemelő közös élményünkként emelte ki éppen ezen félelmeink leküzdését: erőt vettünk akkor gyengeségünkön, megtörtük hallgatásunkat, szabadságkövetelő kiáltásaink és reménységet adó imádságaink célba értek. Még akkor is, ha pár hónap múlva már újból követelni kellett a kommunizmussal való végső leszámolást – lásd az 1990. márciusi Temesvári kiáltványt –, még akkor is, ha ma is, annyi év után is annak átkos örökségével viaskodunk.

Emlékbeszéde végén a püspök felidézte, hogy az elmúlt három és fél évtizedben számtalanszor kísértett életünkben az egykori diktatúra, amely bűncselekményszámba menő asszimilációs és homogenizációs politikát folytatott a romániai magyar nemzeti közösség és más nemzeti kisebbségek ellen. Nem is olyan régen még biztonsági kockázatnak minősítette a román nemzetállam titkosszolgálata a magyar kisebbséget. Amelynek számbeli apadása nem csak a „természetes” demográfiai folyamatoknak tulajdonítható…

Végezetül az EMNT és az Erdélyi Magyar Szövetség nevében annak helyi vezetői, a volt politikai foglyok reprezentánsaként pedig Duma István helyezték el a tisztelet a bronz domborműves tábla alatt, amelyen Jékely Zoltán verssora áll: „Kiket kiirtott az idő gazul”. A megemlékezés a Szózat eléneklésével és áldásmondással zárult.