2018. október 29. hétfő
Send this article Print this article

Közösen ülésezett Marosvásárhelyen az EMNT és az SZNT

Három év után ismét Marosvásárhelyen, ezúttal a Vártemplomban tartotta együttes Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács október 27-én. Tőkés László, az EMNT alapító elnöke és Izsák Balázs, az SZNT elnöke a gyűlés elején mondtak beszédet.



 A meghívottak köszöntőbeszédei után a jelenlévő küldöttek elfogadták az SZNT centenáriumi nyilatkozatát, az Erdélyi Nemzeti Tanács megalakulásának száz éves évfordulójára született ünnepi nyilatkozatot, az SZNT álláspontját a román Törvényhozási Tanács 2018. február 23-i 123. számú véleményezéséről, valamint határozatot fogadtak el a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet és a személyi elvű autonómiáról szóló törvénytervezet újbóli parlamenti beterjesztéséről. A küldöttek – egyebek mellett – határozatban kérték az elítélt politikai foglyok, Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását is. Az SZNT az ülésen Gábor Áron-díjban részesítette Csapó I. Józsefet, a tanács korábbi elnökét, a Székelyföld autonómiastatútuma tervezetének kidolgozóját, aki egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni a díjátadón. Az együttes Küldöttgyűlés végén Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az EMNT, az SZNT és a Néppárt idén májusban közös aláírásgyűjtésbe kezdett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megmentése érdekében, az összegyűlt közel tizenötezer kézjegyet pedig a jövő héten – a tiltakozó petícióval együtt – eljuttatják a tanügyminiszterhez és a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárnak is.
A tanácskozáson elfogadott összes dokumentum az EMNT honlapján lesz megtalálható (www.emnt.rog).
 
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010