2017. október 2. hétfő
Send this article Print this article

Kolozsvár: Reformáció 500

Szeptember 30-án délelőtt zajlott le a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.



Több mint 500 református, evangélikus és unitárius lelkipásztor palástban vonult be a templomba, ahol ugyanennyi gondnok és presbiter is jelen volt.
Az ünnepség a frissen felújított Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatódott, ahol ünnepi beszédek hangzottak el. A felsőoktatási intézmény udvarán leleplezték Szász Domokos erdélyi református püspök szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése.
Szintén az ünnepség keretében nyitották meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére, Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak.
A szombati kolozsvári rendezvényeken meghívottként részt vett Tőkés László ny. lelkipásztor, európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010