2016. december 22. csütörtök
Send this article Print this article

Karácsonyvárás a magyar szórványban

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke idén is felkeresett és megajándékozott egy partiumi gyermekközösséget a karácsonyvárás jegyében, az előző évek hagyományát folytatva. Tavaly decemberben a nagyszalontai Arany János Iskolaközpont elemistáihoz látogatott el, idén december 21-én egy sokkal hátrányosabb helyzetben lévő szórványközösséget keresett fel a Fekete-Körös völgyi Tenke községhez tartozó Bélfenyéren.



A Béli-hegyek nyugati lábánál, de már a nagy magyar síkságon található helység azzal vonult be a történelemkönyvekbe, hogy 1703. szeptember 1-jén Bóné András ezereskapitány és kurucai itt verték meg az aradi vár ellenük küldött rác katonáit. Az ősi magyar településen alig egy évszázada még másfélezer nemzettársunk élt, ma már négyszázan sincsenek. Bélfenyér története is tipikus poszttrianoni történet. Az egykor színmagyar, virágzó, pezsgő közösségi életet élő falura nemcsak az impériumváltás hatott negatívan, hanem az a tény is, hogy a második bécsi döntéssel Dél-Erdélyben ragadt, a kommunista diktatúrában pedig az elszegényedés és elvándorlás, az elöregedés és erőszakos asszimiláció hagyott rajta kitörölhetetlen nyomokat. Napjainkban csupán egy kis létszámú óvodai csoportra és egy összevont elemi osztályra való gyermeket sikerül verbuválni a helybéli anyanyelvű oktatás számára, a kevés gimnazista már a községközpontban, illetve a közelebbi-távolabbi városokban kénytelen iskolába járni.


Bélfenyéren Zahari Jakab, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetője fogadta Tőkés Lászlót és kíséretét, akik előbb Jámbor Andrea óvónő tanítványait keresték fel. A megilletődött óvodások egy betlehemest mutattak be, amit a püspök egy adventi énekkel viszonzott a jelképes jászol köré gyűlt kicsinyek körében.
Az ajándékcsomagok szétosztása után a vendégek átvonultak az iskolai tanterembe, ahol Ilyés Ibolya tanítónő elemistái mellett az alsó tagozatos gimnazisták és néhány felnőtt hozzátartozó hallgatta meg EP-képviselőnk köszöntőbeszédét. Tőkés László a Szentírásból vett példázatokat és aktuális, hétköznapi vonatkozásokat ötvözve, egymás mellé vagy épp egymással szembe állítva vont párhuzamot a 2016 évvel ezelőtt, illetve az 1989 decemberében történtek között. Isten elküldte közénk szent Fiát, hogy határtalan szeretetével megszabadítson és megváltson minket, ezért is kell minden karácsonyt a szabadulás és megbékélés csodájaként megélnünk úgy, ahogy megélhettük ezt 27 évvel ezelőtt. A mai ifjúságnak már nincsenek közvetlen élményei a Gonosz 1989 előtti uralkodásáról, a nem is oly távoli „heródesi” gonosztettekről, ma más természetű veszélyek leselkednek rá. Különösen szórványhelyzetben kell nemzetféltő szeretettel és gondoskodással fordulnunk felebarátaink, testvéreink felé, ezért is jöttünk jó szóval és áldáskívánással közétek – mondotta a püspök, majd egy bajai népi karácsonyi éneket adott elő, amit a kisdiákok versmondással, énekszóval viszonoztak. 
 

 
A Magyar Polgári Egyesület és a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete által összeállított ajándékcsomagok szétosztásában Nagy József Barna, a MEP elnöke, az EMNT nagyváradi irodavezetője segédkezett Tőkés Lászlónak, aki végezetül áldott ünnepeket kívánt a jelenlévőknek és Bélfenyér egész népének, katolikusoknak és reformátusoknak, magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010