Joseph Daul beszéde a Schuman-díj átadásán

2009. december 16., szerda, 18.30

Tisztelt kollégám, kedves Tőkés László!
Tisztelt kollégák és kolléganők,
Kedves barátaim!

Rendkívüli megtiszteltetés, ugyanakkor nagy öröm számomra, hogy ma átadhatom kollégánknak, Tőkés László püspök úrnak az Európai Parlament ENP-frakciójának Robert Schuman-díját.

Kollégánknak és barátunknak, Tőkés Lászlónak méltán kijár ez a díj, amellyel már 1953 óta kitüntetik azokat a személyiségeket, akik mind közszereplésükkel, mind egyéni szerepvállalásukkal kiemelkedően cselekszenek a béke, Európa építése és a humanista értékek ügyének érdekében.

Az 1952. április 1-én született Tőkés László elkötelezett politikus.

Ugyanakkor a romániai, pontosabban az erdélyi református egyház püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapító tagja és elnöke.

Megannyi funkció, amellyel megtisztelték, és amelyeket a mindannyiunk által elismert szenvedéllyel és igazságérzettel lát el.

De ma este történelmi szerepét szeretném különösképpen hangsúlyozni. És amikor azt mondom, történelmi, azokról a tettekről kívánok szólni, amelyek fennmaradnak a történelemkönyvekben, és elsősorban arról a szerepről, amelyet Tőkés László játszott Románia kommunista iga alóli felszabadulásában.

Édesapja példáját követve kollégánk erősen bírálta a Ceauşescu-rezsimet.

Dés város lelkészeként közreműködött egy magyar nyelvű újság szerkesztésében, és egyik cikkében arról írt, hogy Romániában nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. Ennek következtében a szomorú emlékű titkosrendőrség, a Securitate sorozatos megfélemlítési próbálkozásainak volt kitéve.

Ellenállásáról abban az időben tudomást szerzett az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának Külpolitikai Bizottsága is, ő pedig folytatta a bírálatot Temesvárott is, prédikációiban a romániai falurombolásról beszélt, a magyar közösség ellen irányuló területrendezési politikáról.

Tőkés László prédikációi mindig a magyarok és a románok elengedhetetlen szolidaritására szólítottak.

1988 nyarán ellenállási kampányt szervezett a romániai falurombolás ellen, újra maga ellen fordítva a Securitate dühét.

Társunk nem tört meg a titkosrendőrség egyre erősebb nyomása alatt. 1988. március 31-én elrendelték, hogy ne tartson több istentiszteletet Temesváron, de hívei támogatásával a lelkész megtagadta a parancs végrehajtását.

Otthonában elvették az áramot, de hívei segítségével – akik közül többeket letartóztattak, sőt egyiküket holtan találták szeptember 14-én – a lelkipásztor kitartott. Megfélemlítésként édesapját is letartóztatták.

1989. decembre 15-én – hosszadalmas jogi eljárás következtében – megszületett a döntés a lelkész áthelyezéséről. Hívei azonban őrséget szerveztek a papilak köré, és megakadályozták, hogy a Securitate emberei behatoljanak a lakásba.

Élő lánc ölelte körül a parókiát, és a rendőrség nem tudott bemenni. Az esetleges megtorlást megelőzendő, kollégánk kérte a tömeget, hogy vonuljon vissza, de a sokaság nem mozdult.

Áldott állapotban lévő felesége, bár beteg volt, az orvosi javallat dacára megtagadta, hogy elhagyja otthonát.

A tömeg pedig egyre nőtt, hiába intette óvatosságra az embereket Tőkés László. És akkor megérkezett a város polgármestere, egy ultimátummal: a tömeg 17 óráig vonuljon vissza.

Képzeljék el az egységes, kompakt tömeget, amint vallásos énekeket énekel, majd olyanokat, amelyeket 1947-ben betiltottak.

A magyarok tiltakozása a románok tiltakozásává lett. „Le Ceauşescuval!”, „Le a kommunizmussal!” – kiabálták az emberek.

Aztán a sokaság elhagyta a negyedet, ahol Tőkés László otthona állt, s elindult a városközpont és a helyi kommunista pártszékház felé.

Amikor a rendőrség használni kezdte a vízágyúkat, a tömeg kezet tett rájuk és a folyóba dobta azokat. Kitört a felkelés.

A megmozdulások két napon át folytatódtak. December 17-én a katonák a tömegbe lőttek, december 16-23. között 73 halálos áldozatuk volt, aztán még húsz, mielőtt Ceauşescu megszökött volna.

December 18-án temesvári munkások tízezrei vették át a kezdeményezést, tüntettek, és 20-án a városon teljesen úrrá lett a felkelés.

Ez a felkelés terjedt aztán szét az egész országban, és – mint köztudott – a diktátor Ceauşescu bukásához vezett.

Íme, kedves kollégák és kolléganők, Tőkés László barátunk történetének egy igen szűkre szabott vázlata. 1990-ben református püspökké lett, 2004-ben újraválasztották.

László 2007-ben, nyomban országa EU-csatlakozását követően, európai képviselő lett.

Mint mondottam, rendkívüli életút ez, amely fennmarad majd a történelemkönyvekben, és amely megtisztelő Európa és politikai családunk számára.

Kérem, tapsolják meg kollégánkat, akinek most átnyújtom az ENP frakció Schuman-díját.