»
2012. január 12. csütörtök
Jerzy Buzek leköszönő házelnök a Néppárti Frakció munkaülésén
2012. január 11-én, Brüsszelben, közvetlenül a jövő heti, strasbourgi választásokat megelőzően Jerzy Buzek leköszönő elnök egymást követően, valamennyi európai parlamenti frakció munkaülésén tiszteletét tette, hogy mandátuma lejártával köszönetet mondjon a bizalomért és az együttműködésért. A Néppárt csoportülésén Joseph Daul elnök köszöntötte és méltatta a távozó házelnököt. Rövid visszatekintésében Jerzy Buzek két és fél évre terjedő elnöki tevékenységének fontosabb eseményeit és eredményeit összegezte. „Az Önök, a Néppárti Frakció támogatása nélkül nem lettem volna képes munkámat méltóképpen elvégezni” – jelentette ki a Parlament első kelet-közép-európai térségből való elnöke, aki Joseph Daul és néhány más néppárti politikus mellett Tőkés László alelnöknek is név szerint mondott köszönetet az együtt elvégzett munkáért.
A hozzászólások rendjén több nemzeti delegáció vezetője fejezte ki elismerését a lengyel parlamenti elnök tevékenységéért. Zuzana Rojthova csehországi és Vytautas Landsbergis litvániai képviselők az utóbb csatlakozott tíz kelet- és közép-európai ország, illetve saját népük elkötelezett képviseletéért mondtak köszönetet.
Hozzájuk csatlakozott Tőkés László, aki kiemelt módon szólt a keresztény európai értékek közös képviseletéről, az Elnökségnek az európai–egyházi párbeszéd intézményesítéséről, megelőző napon elfogadott határozata kapcsán. A kereszténydemokrata gyökerű pártokat magába foglaló Néppárt egy olyan elnököt adott az Európai Parlamentnek, aki II. János Pál és Popielusko atya országához méltó elvhűséggel állt ki az emberi jogok és a vallásszabadság mellett – mondotta erdélyi képviselőnk. A jó példa követését szorgalmazva, a magyar Alaptörvény ellen intézett alantas támadásokat utasította vissza, melyek egyebek mellett a keresztény értékek belefoglalását is kifogásolják. Amit nem sikerült az Európai Alkotmányban megfogalmazni, azt a magyar törvényhozók odahaza megtették. Az erősödő keresztény-ellenesség körülményei között szembe kell szállnunk az ilyen támadásokkal, hiszen Krisztus Urunk is arra tanít, hogy ne hátráljunk meg a gonosz előtt, hanem éppen ellenkezőleg, mi magunk késztessük visszavonulásra: „Távozz tőlem, Sátán!” – zárta beszédét Tőkés László.
Brüsszel, 2012. január 12.
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére