2021. november 16. kedd

Interjú a Magyar Hírlapban

A Budapesten megjelenő Magyar Hírlap mai, 2021. november 16-i számában interjú jelent meg Tőkés Lászlóval Egyházaink feladata kiállni nemzetünkért címmel, Deme Dániel tollából. Az interjú az alábbiakban olvasható.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és az Európai Parlament volt alelnöke, Tőkés László nyilatkozott exkluzív interjúban lapunknak az Európai Uniót feldúló ideológiák elleni küzdelméről. Megosztotta gondolatait a keresztény értékeken alapuló politika feladatáról, és a nyugati egyházak elbizonytalanodásáról is.

- Az uniós intézményekben keresztény értékekkel szembemenő progresszív ideológiák térnyerésének lehetünk tanúi. Mik azok a politikai érvek, amelyekkel egy keresztény erkölcsiségre hivatkozó politikus ezekkel szembeszállhat?

- „Progresszív ideológiákat” emleget. Mindenekelőtt a józan ész és a normalitás nevében kell visszautasítanunk ezeket. Mintha a természetes emberi gondolkozás kifordult volna a sarkaiból. Nem szabad engednünk a provokációnak. Nem szabad elfogadnunk az abnormális gondolkozás és diskurzus ránk kényszeríteni akart játékterét. Indulásból rá kell mutatnunk, hogy amit ők „progresszívnek” tartanak, az egyszerűen nem más, mint deviáns irányultság. De nemzetközi normáink és érveink is vannak, amelyeket ezen ultraliberális ideológiák térnyerésével szembeszegezhetünk. Itt van például a magyar gyermekvédelmi törvény esete a kígyót, békát kiáltó uniós intézményekkel, amelyek diszkriminációval, homofóbiával és gyűlöletbeszéddel – az európai jogállamiság megsértésével – vádolják meg a magyar törvényhozót, a demokratikus Magyarországot. Az Európai Unió Alapjogi Chartája és az Emberi Jogok Európai Egyezménye kétség nélkül a szülők hatáskörébe utalja gyermekeink oktatását és nevelését. „Progresszív” és balliberális véleményterrornak kell tartanunk az LMBTQ-lobbi illetéktelen érvényesítését ebben az ügyben, kiskorú gyermekeink föltétlen védelmét tartva szem előtt. Bármekkora is lenne a globalista mainstream és az EU urainak oktalan felháborodása, Magyarországnak nem lehet más választása, mint saját jogrendje és a nemzetközi jog alapján határozottan kiállni igaza mellett. Keresztény hitünk és annak erkölcsi rendje alapján állva a politikai önazonossághoz ragaszkodó kereszténydemokrata felfogás is ezt diktálja.

- Az európai egyházak vezetésének egy része aktívan csatlakozott a keresztény értékek lebontására irányuló törekvésekhez. Ön szerint helyes, hogy az egyház sodródik az uralkodó korszellemmel?

- Nem kívánok azok sorába beállni, akik őszentsége Ferenc pápát korunk progresszívnek titulált jelenségei vonatkozásában bírálják. Mindazáltal hadd idézzem Thomas Tobin amerikai római katolikus püspököt, aki a pápa Joe Biden amerikai elnökkel való találkozója kapcsán – az abortusz vonatkozásában – ezeket írta: „Attól tartok, hogy az egyház elvesztette prófétai hangját. Hol vannak a Keresztelő Jánosok, akik szembeszállnak napjaink Heródeseivel?” Függetlenül ettől az esettől általánosságban is elmondható, hogy a keresztény Európa egészéből nagymértékben hiányzik a „prófétai hang”. Amint legutóbb Czirják Árpád volt püspöki helynök kijelentette: erdélyi szinten, magyar sorskérdéseinkben is az egyház „riadó” helyett inkább „altatót” fújt a hívek fülébe.

- Az egyházak a más kultúrákból érkezők közt szinte semmilyen missziós tevékenységet nem folytatnak, inkább saját híveiket próbálják meggyőzni az új vallásokban rejlő értékekről. Miért?

- A politikai korrektséghez kell visszatérnem. Ahhoz a rosszul felfogott, ökumenikusnak beállított egyenlőségesdihez, amely valamennyi vallást egy szintre emel, ezáltal lefokozva az európai civilizációt létrehozó kereszténységet és relativizálva ennek szerepét. Az Európai Parlament alelnökeként tíz évvel ezelőtt jutott nekem az a feladat, hogy a parlament elnökségében a Lisszaboni szerződés 17. cikkelyének alapján jelentést készítsek az Európai Unió és az európai vallásfelekezetek közötti párbeszéd szabályozásáról. Az említett relativizmus szellemében eme párbeszéd egyenrangú részvevőjének számított nemcsak valamennyi történelmi keresztény egyház, hanem éppen úgy a kontinensen meghonosult világvallások is. Szinte a lehetetlenséggel határos, sajátos érzékenységet sértő, kényes „művelet” volt ezeket az egymástól elütő feleket egy reális párbeszéd rendszerének keretében közös nevezőre hozni. Mondani sem kell, hogy ezek között az európai kereszténység egy volt a többi között, és a világnézeti diplomáciai kapcsolatok liberális egyvelegében a keresztény misszió szelleme elsikkadt. Maradt a politikailag korrekt diplomáciai együttműködés jóhiszemű kényszere…

- A domináns európai politikai irányzatok az új vallásokat egy szintre emelik kontinensünk civilizációját megformáló kereszténységgel, sőt ezt mint elnyomó erőt festik le. Elfogadható-e az effajta vallásegyenlőség?

- A világnézeti egalitarizmus körülményei között folyik Európa-szerte a kereszténység fokozatos térvesztése. Egyre inkább egy olyan „integráció” jut érvényre, amely nem a jövevények beilleszkedését, hanem inkább az őslakos európai kereszténységnek a migráns népességhez való alkalmazkodását hozza magával. Miközben a nyugati országokban az iszlám számszerűségben és hitbeli fanatizmusával diadalmasan tör előre, az „államalkotó” nemzeti kereszténység saját hazájában szenved hátrányos megkülönböztetést. S történik mindez nem egyszer maguknak a hitefogyott egyházaknak a közreműködésével. Idehaza ezek az irányzatok még csak éppen megérintettek bennünket. Azonban önáltatás volna azt hinnünk, hogy nyugton ülhetünk. A liberális nemzetközi propaganda országainkat is célba vette, déli határainkat migránsok ostromolják, a homoszexuális és transzgender életmód szálláskészítői Magyarországon is hallatják hangjukat.

- A hitközösségekben egyre nagyobb az igény arra, hogy a szószékről is útmutatást kapjanak a társadalmat megosztó kérdésekre. Hogyan lehetne egy irányt felvázolni anélkül, hogy az igehirdetést elpolitizáljuk?

- Mi, kelet- és közép-európai polgárok jól tudjuk, hogy a kommunista-ateista diktatúra idején mit jelentett a totális jogfosztottság. Az erdélyi magyarok a többségi hatalom részéről mindmáig kénytelenek elszenvedni alapvető emberi és kisebbségi jogaik csorbítását. Az erdélyi történelmi egyházak harminc évvel e kommunista diktatúra bukása után és országunk másfél évtizedes uniós tagságát követően is arra hivatottak, hogy útmutatást, bátorítást nyújtsanak hívő népüknek. Politika ide vagy oda, egyházainknak történelmi hivatása kiállni nemzetünkért. Korunkra igencsak jellemző, hogy a hittől a családi életig, a szexualitástól a kultúráig minden erősen átpolitizálódott. Ennyiben az Anyaszentegyház is kénytelen „politizálni”. Mindemellett nem szabad beleesnie a napi pártpolitikai érdek csapdájába.