2020. február 8. szombat
In memoriam Béres József
Száz éve, 1920. február 7-én született Záhonyban Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója.
A kertésznek tanult, világháborút honvédként végigszolgált, hadirokkant, majd laboránsként dolgozó fiatalember 1955–1972 között talajtani, analitikai, talajgenetikai, térképszerkesztési, üzemtani, kórélettani, környezetvédelmi, kemizálási, tápanyag-gazdálkodási tanfolyamokat végzett, agrármérnöki diplomát szerzett, végül általános élettanból és agrobiokémiából doktorált 1968-ban. A nevét viselő, nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt 1972-ben alkotta meg, elismertetése, szabadalmaztatása és gyártása küzdelmes évek során zajlott, a Béres Cseppet csak 2000-ben nyilvánították hivatalosan is gyógyszerré, amely az immunrendszer működésének, a szervezet ellenálló képességének támogatására ajánlott, valamint kiegészítő terápiaként tumoros betegségben szenvedők általános állapotának, közérzetének javítására. Béres József 2006. március 26-án hunyt el Budapesten, életéről 2015-ben készült dokumentumfilm, tavaly pedig négyrészes tévéfilm. Ennek mozifilm-változatát 2020. február 5-én mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében.
Gyöngyössy Bence A feltaláló című filmjének díszbemutatóján jelen voltak annak szereplői és alkotói, valamint díszmeghívottként Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Köszöntőt mondott dr. Béres József, a feltaláló fia és Kabay Barna producer. Az alkotást február 6-ától vetítik a magyarországi filmszínházakban. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából február 24-én Nagyváradon is levetítik a játékfilmet, a Partiumi Keresztény Egyetemen szervezendő rendkívüli polgári fórum és emlékünnepély keretében. hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












