2024. december 19. csütörtök
Send this article Print this article

Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban

Akárcsak a múlt évben, idén is tartott a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában rendhagyó történelemórát a nyolcadikosok számára a tanintézet szaktanára, Csorba Krisztián, meghívva „tanúskodni” az 1989-es romániai forradalom és rendszerváltozás kulcsszereplőjét, Tőkés Lászlót. A temesvári antikommunista népfölkelés megindulásának 35. évfordulója, azaz december 15-e után pár nappal, 19-én került sor a diákokkal való találkozóra.



A kommunista diktatúrával és az azzal együttműködő egyházi vezetéssel szembeszálló egykori temesvári lelkipásztort, későbbi püspököt az iskola igazgatója, Tăut Eliza történelem-földrajz szakos tanár fogadta és mutatta be a sportteremben összegyűlt tanulóknak. Kollégájával együtt pár szóban méltatták Tőkés László három és fél évtizeddel ezelőtti kiállását, felkérve őt, hogy röviden vázolja, mi is volt 1989 előtt Romániában és miért kellett szembeszállni az akkori hatalommal.
Az akkor temesvár-belvárosi lelkipásztorként szolgáló meghívott, akinek védelmében kiálltak a temesvári polgárok azon a december 15-i napon és azt követően, a népfölkelésbe torkolló ellenállást megelőző eseményekről közvetlen és személyes hangon beszélt, több olyan emlékét is felidézve, amelyekre ma is borzongva gondol vissza. A történeti előzményeket említve rámutatott: 1989-re egyértelművé vált, hogy az emberek nem akartak tovább élni abban a rettenetes elnyomó rendszerben, nélkülözésben, sötétségben, bezártságban, amelyhez a mai szabadságunkat viszonyítani sem lehet. Őt magát az a hitbéli meggyőződés vezérelte, hogy a hallgatás falát át kell törni, ezért is igyekezett leleplezni belföldön és külföldön a romániai diktatúra természetét.



Tőkés László mesélt a diákoknak arról a szolidaritásról, együttérzésről és elszántságról, ami átfogta és testvéri közösségbe fonta a fellázadt, különböző nemzetiségű, felekezetű, világnézetű temesváriakat, majd utánuk a többi nagyváros lakóit. Senki sem készült és számított tudatosan arra, hogy napok alatt az egész országot átfogó forradalommá változik a temesváriak fellépése, ami elsöpri a diktatúrát. Ez még akkor is igaz, ha az akkori nemzetközi helyzet már kedvezett a változásoknak.
Az tény, hogy 1989. december 22-e, vagyis Ceaușescuék elmenekülése után olyan fejlemények következtek be, amelyeket máig kutatnak és vitatnak a politikusok és a történészek, különféle, olykor egymásnak ellentmondó interpretációkkal előállva. Csorba tanár úr meg is említette zárszavában, hogy Tőkés László és temesvári hívei vitathatatlan szerepét megpróbálták a háttérbe szorítani, sőt megkérdőjelezni az elmúlt években, de a tanuló ifjúságnak tudnia kell és érdemes, hogy egy magyar református lelkész és gyülekezete indította el a romániai demokrácia megszületésének folyamatát.
A rendhagyó történelemóra ünnepi jókívánságokkal ért véget. 




hírek

2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert

2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről

2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós

2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten

2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben

2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon

2025. május 13. kedd
Johannita Lovagi Napok

2025. május 10. szombat
Az egyetem napja

2025. április 29. kedd
A „főcsibész” köszöntése a Gyimesekben

2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010