»
Előbb a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit. Igehirdetését Pál apostol buzdítására alapozta: „Tartsd meg a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek.” (1 Tim 1,19) Méltatta a szépkorúak egykori és mai helytállását: „Életük útjának javát ezek a drága asszonyok és férfiak már megjárták. Ennek az útnak nem egy könnyű állomása öregkorukra, betegségükben bekerülni egy közösségi otthonba, de nagyon fontos, hogy ebben a helyzetükben is megőrizzék a hitüket.” Ebben jelent nagy segítséget számukra az Egyház anyai gondoskodása, ez az öregotthon, mely szintén azt az isteni szeretetet példázza, amelyről az ige szólt – fogalmazott Tőkés László rövid prédikációjában.
2015. április 3. péntek
Nagyheti találkozók
Húsvét közeledtével, 2015. április 1-jén Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke két olyan közösséget keresett fel, amelyek különösképpen rászorulnak egyházaink és társadalmunk gondoskodó figyelmére.
Előbb a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit. Igehirdetését Pál apostol buzdítására alapozta: „Tartsd meg a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek.” (1 Tim 1,19) Méltatta a szépkorúak egykori és mai helytállását: „Életük útjának javát ezek a drága asszonyok és férfiak már megjárták. Ennek az útnak nem egy könnyű állomása öregkorukra, betegségükben bekerülni egy közösségi otthonba, de nagyon fontos, hogy ebben a helyzetükben is megőrizzék a hitüket.” Ebben jelent nagy segítséget számukra az Egyház anyai gondoskodása, ez az öregotthon, mely szintén azt az isteni szeretetet példázza, amelyről az ige szólt – fogalmazott Tőkés László rövid prédikációjában.

Az otthonban élők – katolikusok és reformátusok – örömmel fogadták a jeles látogatót, akivel a közös imádkozás és éneklés után kötetlen beszélgetést is folytathattak. Az előző Királyhágó-melléki püspök húsvéti ajándékképpen több ládányi gyümölcsöt adományozott az otthonnak.

Ugyanaznap Tőkés László Bihardiószegen kereste fel az ottani roma közösség kisiskolásait. A helybéli általános iskola több épülete közül a Zichy kastéllyal szemköztiben várták a másodikosok és harmadikosok, akik éppen Nagy Ilona vallástanár irányításával tanulgatták a húsvéti énekeket. A két osztály tanítói, Szabó Tünde és Annamária a gyermekekért érkező szülők társaságában köszöntötték Tőkés Lászlót, akit Nagy József Barna szociális munkás, az EMNT régióelnöke mutatott be az élénk érdeklődésű elemistáknak, akik aztán ügyesen válaszolgattak a vendég kérdéseire egy rögtönzött, interaktív vallásóra keretében. Erdélyi képviselőnk a háborgó tenger lecsendesítésének jézusi történetéről beszélt, majd a húsvéti ünnepkör szimbolikája révén tudatosította a hallgatóságban: Jézus Krisztus legnagyobb győzelmének megünneplésére készülünk, hiszen ő egyenesen a halál fölött diadalmaskodott.
A közös imádkozás és éneklés után Diószegen is az ajándékosztás pillanatai következtek. S míg a gyermekek önfeledten bontogatták és mustrálgatták csomagjaikat, amikből a csokinyuszik és csokitojások sem hiányozhattak, Tőkés László a felnőttekkel beszélgetve tájékozódott a helyi magyar és cigány közösség helyzetéről.
hírek
2025. július 10. csütörtök
Szétverték a Tőkés Lászlót éltető táblát Temesváron
2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
2025. július 3. csütörtök
In memoriam Kincses Előd
2025. június 30. hétfő
Az aranydiplomás Tőkés László üzenete
2025. június 29. vasárnap
Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján
2025. június 29. vasárnap
13. SZENT LÁSZLÓ NAPOK
2025. június 29. vasárnap
Elhunyt Kincses Előd
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben