Európai vezető politikusok köszönték meg Tőkés Lászlónak a parlament elnökségében kifejtett munkáját
»
2012. január 19. csütörtök
Európai vezető politikusok köszönték meg Tőkés Lászlónak a parlament elnökségében kifejtett munkáját
2012. január 16-án, Strasbourgban, tartotta utolsó ülését az Európai Parlament Elnöksége. Jerzy Buzek elnök összegezte a büró két és fél éves tevékenységének eredményeit. A parlamenti mandátum félidejének lejártával leköszönő lengyel elnök az alelnökökkel való kiváló együttműködés sikerének nevezte az elmúlt időszakot. Az uniós törvényhozási folyamatban való állandó részvétel mellett – egyebek közt – az Európai Parlament új látogató-központjának, a Parlamentáriumnak a megnyitását, a képviselők és asszisztensek statútumának életbe ültetését, valamint egy, a polgárokhoz közelebb álló és átláthatóan működő Parlament megteremtését méltatta beszédében. Az alelnökök tevékenysége vonatkozásában az elnök külön is megköszönte Tőkés László alelnöknek a Lisszaboni Szerződés 17. szakaszának gyakorlati megvalósítása terén kifejtett munkáját. Az egyházak és vallási közösségek vezetőivel, valamint a szekuláris szervezetek vezetőivel folytatott hatékony párbeszédért köszönetet mondok kollégánknak, akinek munkáját igen nagyra értékelem – mondotta Jerzy Buzek.
Joseph Daul néppárti frakcióelnök levélben üdvözölte erdélyi képviselőnket, elismerését és köszönetét fejezve ki alelnöki tevékenységéért. A vallási párbeszéd intézményesítése ügyében elvégzett munkáját méltatva, megállapította: „Jelentése a toleráns, jóléti Európa egyik alapvető dokumentumának tekinthető.” /.../ „Ezúton szeretném biztosítani, hogy az Ön mandátumának prioritásai, ezek között is a totalitárius múlttal való szembenézés, a mi politikai csoportunk prioritásai is egyben” – írta a néppárti frakció újraválasztott elnöke.
Tőkés László egykori temesvári lelkészi, majd királyhágómelléki püspöki szolgálatához híven, alelnöki megbízatása végeztével levélben mondott köszönetet a szintén leköszönő Jerzy Buzek elnöknek, valamint az Elnökség többi tagjának, a bő másfél évig tartó kollegiális együttműködésért.
„Európai parlamenti tevékenységünk vonatkozásában Jézus tanítása jut eszembe, aki éles különbséget tesz »uralkodás« és »szolgálat« között. »Pogány« felfogás szerint a »fejedelmek« – a vezetők és elöljárók – »uralkodni« és »hatalmaskodni« akarnak az embereken. »De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok« – tanítja a Mester, aki maga is »nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért«” (Mk. 10, 42–45) – írta levelében erdélyi képviselőnk.
Strasbourg, 2012. január 17.
Mellékeljük Joseph Daulnak, az Európai Néppárt Frakciója elnökének Tőkés Lászlóhoz írott levelét (magyar fordításban).
Európai parlamenti alelnöki mandátumának végén, a Néppárti Csoport nevében ezúton szeretném megköszönni elkötelezett munkáját.
Mellékeljük Joseph Daulnak, az Európai Néppárt Frakciója elnökének Tőkés Lászlóhoz írott levelét (magyar fordításban).
Kedves Kollégám, kedves Tőkés László!
Európai parlamenti alelnöki mandátumának végén, a Néppárti Csoport nevében ezúton szeretném megköszönni elkötelezett munkáját.
A bővítésért, a Keleti Partnerségért, a kultúráért, az oktatásért és az UNESCO-ért felelős alelnökként az Ön munkája nagyban hozzájárult a Parlament prioritásainak érvényesüléséhez, miáltal frakciónk céljai is kellőképpen megjelenültek.
Külön is gratulálni szeretnék Önnek a Lisszaboni Szerződés 17. szakaszáról szóló jelentéséhez, amely az Unió, valamint az egyházak és vallási közösségek, továbbá a filozófiai és szekuláris szervezetek közötti párbeszédről szól. A jelentés, amelyet a Büró tagjai egyöntetűen támogattak, frakciónk ismert elkötelezettségével összhangban, tükrözi az Unió történelmének keresztény gyökereit, ugyanakkor pedig nyílt, rendszeres és átlátható párbeszédre szólít a fennebb említett közösségekkel. Az Ön jelentése a toleráns, jóléti Európa egyik alapvető dokumentumának tekinthető.
Biztos vagyok benne, hogy az Ön által alelnökként megszerzett tapasztalat a jövőbeni frakciómunkában is nagyon hasznos lesz. Ezúton szeretném biztosítani, hogy az ön mandátumának prioritásai, ezek között is a totalitárius múlttal való szembenézés, a mi politikai csoportunk prioritásai is egyben. – Tisztelettel:
Strasbourg, 2012. január 18.
Joseph Daul
az Európai Néppárt Frakciójának elnöke
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére