»
2011. március 10. csütörtök
Médiatörvény: A hazug határozattal végleg kifulladt a baloldal lejárató kampánya
A Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajtóközleménye Az Európai Parlament mai plenáris ülésén a baloldali frakciók hazug határozatot fogadtak el a magyar médiatörvényről. A határozat szövege nem a jelenlegi állapotot tükrözi, figyelmen kívül hagyja a médiatörvény hétfői módosítását valamint Neelie Kroes európai médiaügyi biztos nyilatkozatát, miszerint a magyar médiatörvény összhangban áll az uniós normákkal. Képmutató és felelőtlen a magyar szocialisták magatartása, akik, míg Európában folyamatosan a médiatörvény és a magyar kormány ellen kampányolnak, addig Magyarországon az uniós kérésnek eleget tevő módosításokat leszavazták. A hazug határozat szerzői között van Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője is.
Az uniós intézményrendszerben az Európai Bizottság, mint a szerződések őre, rendelkezik a jogalappal, megfelelő szakértelemmel és apparátussal, hogy objektív elemzést folytasson le az egyes tagállami jogszabályokról. Az Európai Bizottság pártatlan jogi elemzését és a magyar kormánnyal folytatott egyeztetéseket követően, a médiatörvény egyes pontjainak módosítását a magyar Országgyűlés hétfőn elfogadta. Ezeket a javaslatokat az MSZP leszavazta. Az Európai Bizottság nevében Neelie Kroes médiaügyi biztos is megerősítette, hogy a módosítások révén a médiatörvény minden pontja összhangban áll az uniós normákkal, beleértve az Alapvető Jogok Kartáját is. A médiatörvénnyel kapcsolatos vita tehát hétfőn eredményesen lezárult, amit Neelie Kroes is megerősített. Ezt a tényt a baloldali határozat-tervezet nem vette figyelembe, erre a határozatban utalás nincs. A dokumentumban csak olyan utalás szerepel, miszerint megkezdődött a törvény módosítási folyamata. Ebből a tényből is egyértelmű, hogy a határozat még a médiatörvény módosítása előtti állapotra reagál és nem vette figyelembe a hétfőn bekövetkezett változásokat. Ez a tény hiteltelenné teszi az egész határozatot.
Sajnálatos, hogy az EP liberális, szocialista, kommunista és zöld frakciói nem veszik figyelembe a tényeket. Ehelyett, a vereség látszatának elkerülése érdekében inkább a valóságot figyelmen kívül hagyó, hazug és értelmetlen határozatot fogadnak el a magyar médiatörvényről. Ez a politikai célokat szolgáló felelőtlen magatartás rombolja az Európai Parlament megítélését és az egész európai intézményrendszerbe vetett bizalmat is.
Képmutató és felelőtlen a magyar szocialisták viselkedése, hiszen, míg korábban folyamatosan a médiatörvény módosítására szólítottak fel, az elmúlt hetekben mindent elkövettek, hogy annak az Európai Bizottság által is jóváhagyott módosítását lassítsák. Képmutató és felelőtlen, hogy miközben a magyar szocialisták korábban az Európai Bizottság vizsgálatát követelték, annak kérésére benyújtott módosító javaslatokat az Országgyűlésben leszavazták.
A néppárti frakció a mai szavazás során is egységesen kiállt az észérvek, a tények, valamint a magyar kormány mellett, és a határozat ellen szavazott. Az elfogadott baloldali határozatnak semmilyen jogi kötőereje nincs.
Strasbourg, 2010. március 10.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció