»
2011. szeptember 27. kedd
Brüsszelbe látogattak a Partiumi Keresztény Egyetem tanárai
A közelmúltban Tőkés László EP-alelnök meghívására Brüsszelbe látogattak a Partiumi Keresztény Egyetem tanárai. Erdélyi képviselőnk meghívása abba a sorozatba illeszkedik, amely az erdélyi magyar nyelvű oktatási intézmények oktatói és diákjai számára biztosítja az Európai Parlament meglátogatását. Ennek keretében 2008 tavaszán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai, 2010 májusában pedig az erdélyi református iskolák tanárai és diákjai látogattak Brüsszelbe.
Kedden, szeptember 20-án a közel ötven főt számláló látogatócsoportot meghívójuk, az egyetem alapító-elnöke, Tőkés László köszöntötte és számolt be alelnöki és képviselői tevékenységéről, majd a csoport tagjai szeminárium keretében ismerkedtek meg az Európa Parlament munkájával.

Szerdán a látogatócsoport Brugge-be látogatott, ahol a College ofvEurope az egyetem akadémiai bizottságának elnöke, Thierry Monfortival mutatta be Európa egyik legnevesebb felsőoktatási intézményének munkáját. A csoportot ide a kézdivásárhelyi Fejér Előd kísérte el, aki jelenleg az Európa Parlamentben dolgozó gyakornok és maga is az egyetem végzőse.
A látogatás során a PKE látogatócsoportjának alkalma volt megtekinteni Brüsszel nevezetességeit és európai élményekkel gazdagodva térhettek haza.
A látogatás során a PKE látogatócsoportjának alkalma volt megtekinteni Brüsszel nevezetességeit és európai élményekkel gazdagodva térhettek haza.
Brüsszel, 2011. szeptember 23.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció