Báró Jósika Miklósra emlékeztek Brüsszelben

Ma délelőtt, egykori brüsszeli lakóházában, mely jelenleg a Ten-Noey flamand kulturális központ székhelyéül szolgál, megemlékezést tartottak báró Jósika Miklós, erdélyi regényírónk, az Abafi című neves történelmi regény szerzője, „a magyar Walter Scott” tiszteletére. Az eseménynek különleges színt kölcsönzött az a körülmény, hogy meghívottai voltak három hazai magyar tanintézet tanár- és diák-képviselői, melyek nagy történelmi regényírónk nevét viselik. A tordai, etédi és a magyarországi Napkoron működő Jósika Miklós-iskolák diákjai közös irodalmi műsorral adóztak az emigrációba kényszerült író és felesége, báró Podmaniczky Júlia emlékének. A helybéli magyar közösség képviselőjeként Kun Miklós professzor vállalta az alkalom megszervezését, aki egyébként egy három nyelvű – magyar, francia és flamand – Jósika-emlékkönyv, valamint egy, a belga–magyar kapcsolatok évszázados történetéről szóló, tekintélyes kiadvány szerzője.

Az ünnepséget a brüsszeli városrész helyi önkormányzatának képviselője nyitotta meg, aki meleg hangon szólt a hagyományos flamand–magyar kapcsolatokról, s ennek kapcsán a flamand ház volt építtetőjéről és lakójáról, Jósika Miklósról.

Az ünneplő közönséget és szülőhazánk küldötteit Hernyes Zoltán belgiumi magyar nagykövet köszöntötte. Sógor Csaba EP-képviselő szintén rövid üdvözlőbeszédet mondott.

Körtvélyessiné Geréb Júlia a Jósika-ház történetére tekintett vissza, és beszámolt a bejáratánál található impozáns emléktábla tíz évvel ezelőtt történt felállításáról, amit annak idején a Kárpát–Alpok Alapítvány támogatásával valósítottak meg. Nyugat-Európában azóta is működik és ápolja erdélyi regényírónk emlékét a Jósika Miklós Baráti Társaság.

Tőkés László európai képviselőnk ünnepi beszédében előbb angolul és magyarul köszöntötte a megjelenteket, kiemelve a flamandok és az erdélyi magyarok történelmi párhuzamba állítható harcának rokonságát – a közösségi kisebbségi jogokért. Erdélyi magyarságunk, illetve Székelyföld azért az autonómiáért harcol, melyet a flamand nemzeti közösség már példaértékű módon kivívott magának.

Előadásában erdélyi képviselőnk az 1848–49-es és az 1956-os magyar emigráció között vont párhuzamot, köszönettel méltatva azt, hogy a szabad világ országai – köztük Belgium – mindenkor testvéri módon befogadták a magyar szabadságharcosokat, a Habsburg-önkényuralom, majd pedig a kommunista diktatúra üldözöttjeit. Ez utóbbiak jelen lévő képviselőit külön is üdvözölte.

Most, az 1989-es rendszerváltozás 20. évfordulóján viszont azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a fejlett Nyugat, a „szabad világ” nagy fokú érdektelenséget tanúsít a kommunizmus átkos örökségével küszködő kelet-közép-európai népek, nevezetesen egymástól elszakított, kisebbségi elnyomatást szenvedő magyar közösségeink sorsa iránt – mondotta az előadó, majd arra a közös feladatunkra mutatott rá, hogy Európa kettéosztottságának a leküzdésével, illetve a határok által elválasztott magyarság egyesítésével fáradozzunk egy újkori, szabad Európa egységén.

Kolozsvárról „jövet” Tőkés László annak az iskolának – a piarista gimnáziumnak, a jelenlegi Báthori István Líceumnak – a volt diákjaként szólt báró Jósika Miklós szabadságharcos és emigrációbéli tevékenységéről, melyben egykor maga az író is középiskolai tanulmányait folytatta. Ezzel együtt nemzeti sírkertünk, a Házsongárdi temető megmentésének ügyét is kiemelte, melyben jeles írónk és felesége hamvai nyugszanak.

Beszéde végén Jósika Miklós hazaszeretetét állította példaképül az utókornak. Akkor, amikor külföldön is „a mindenütt szaglárokat és spicliket tartó bécsi kormány” járt az író nyomában, Kossuth Lajos kormányzóhoz intézett levelében, 1859-ben ő ezeket írta: „akik egyformán szeretik a hazát, legyen tágabb, legyen szűkebb a látókörük, a fődologban okvetlenül találkozniuk kell”. – Ez a „fődolog”: az elkötelezett, cselekvő hazaszeretetből fakadó összefogás, mely ma is összekapcsolja az anyaországi, a határon túli és az idegenbe szakadt magyarokat, minden, hazáját szerető embert és – európai – nemzetet.

Brüsszel, 2009. október 15.