Tudnivaló, hogy a pogromszerű örményüldözések már száz esztendővel ezelőtt több évtizedes múltra nyúltak vissza. A századforduló Oszmán Birodalmában „az örmény kérdés legjobb megoldásának az örmények fizikai megsemmisítését tartották”. Az ifjútörök (jöntürkler) mozgalom bevallott célja „egy tisztán török állam megteremtése volt, mely azon a rasszista elven alapult, hogy a török nép felsőbbrendű”.

Az örmény népirtás parlamenti vitájában elhangzott hozzászólásában Tőkés László európai képviselő a holokauszt és a kommunizmus bűneinek tagadásával állította párhuzamba a törökországi örmények teljes megsemmisítésére irányuló tömeggyilkosságokat, melyek oszmán-ifjútörök ideológiája kísérteties módon egybecseng a hitleri „Endlösung” („végső megoldás”) ördögi koncepciójával, ezáltal mintegy „megelőlegezve” a XX. század nemzetiszocialista és „osztályharcos” népirtásait. Erdélyi képviselőnk határozottan visszautasította az emberiség elleni bűntettek kettős mérce szerinti osztályozását, az örmények és a törökök közötti nemzeti megbékélés érdekében is sürgetve a történelmi igazságosság és a társadalmi jogosság érvényesítését.

Megelőzőleg, az örmény kérdés néppárti vitájában, Cristian Preda külügyi koordinátor a népirtás történelmi tényének a – kései – elismerése és kimondása mellett azt is előremutató kompromisszumos eredményként értékelte, hogy a parlamenti frakciók közös dokumentumtervezete nyitva hagyta a török nyitás, valamint a török–örmény történelmi megbékélés útját.

Az április 15-i esti szavazás alkalmával az európai törvényhozás minősített többséggel fogadta el a centenáriumi állásfoglalást.