2017. december 21. csütörtök
Send this article Print this article

Angyaljárás Élesden

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, minként hosszú évek óta minden alkalommal, ebben az esztendőben is meglátogatott egy hátrányos helyzetben lévő közösséget a karácsonyi ünnepek előtt.



Ezúttal a Sebes-Körös völgyi Élesdre, a református egyház által alapított és fenntartott Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthonba látogatott, ahol Dénes István Lukács lelkipásztor, bihari esperes és az intézmény vezetője, Dénes Éva, valamint a huszonegy bentlakó kiskorú fogadta december 20-án este.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, a Magyar Polgári Egyesület vezetője kísérte el, aki röviden köszöntötte a gyermekeket és a jelenlévőket. Mint elmondta, Tőkés Lászlóval még püspöki szolgálata idején, hosszú évekkel ezelőtt honosították meg, hogy karácsony vagy húsvét idejében ellátogatnak a szükségben lévőkhöz. Nagyon sok helyen voltak már az elmúlt években: hajléktalanoknál, romáknál, szórványban élő gyermekeknél, gyermek- és öregotthonokban, kicsi eldugott falvakban vagy éppen a nagyvárosi periférián. Ezeken a látogatásokon minden alkalommal köszöntőt mondanak és ajándékokat visznek a rászorulóknak.
Tőkés László a 130. zsoltár üzenetével – „Várom az Urat, várja az én lelkem” – köszöntötte az élesdi közösséget. Röviden elmondta, mindnyájunk életében nagyon fontos, hogy várjuk a Szabadítót. Beszélt a gyermekeknek az 1989-es várakozásról, amikor Temesváron, majd később az egész országban várták és óhajtották a szabadságot, mindenki valami újra, valami szépre vágyott. Kis történelemórát is tartott a gyermekeknek, amikor elmondta, hogyan éltek a kommunizmusban az emberek, mit jelentett a diktatúra, a nélkülözés, a sötétség, a sorban állás az élelemért, milyen volt az akkori világ. De a kitartás, az imádság meghozta a gyümölcsét, és ebből a helyzetből is meg lehetett szabadulni. Így kell nekünk a mai korban is kitartani, imádkozni, mert akkor megszabadulhatunk gondjainktól, bajainktól, mint ahogy az itt lakó gyermekek is megszabadultak nehéz sorsuktól, és immáron egészen más körülmények között élhetnek.
A rövid alkalmi beszéd után a bentlakók kérdésekkel halmozták el Tőkés Lászlót, kötetlen beszélgetéssé alakítva az áhítatot. A püspök mindenkivel elbeszélgetett, majd átadta ajándékait az otthonnak és a gyermekeknek, a több ládányi gyümölcsből és édességből készült csomagokat. A gyermekek egy karácsonyi énekkel köszönték meg a látogatást, és azzal az ígérettel engedték el a püspököt, hogy még visszatér hozzájuk.

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010