2023. november 19. vasárnap
Send this article Print this article

A XXI. Máérton

Budapesten ülésezett 2023. november 17-én a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), mégpedig a Várkert Bazárban. A határon túli magyar politikai szervezetek és a magyarországi kormány, illetve a parlamenti pártok konzultatív, ugyanakkor intézményes keretek között működő szervezete 1999-ben alakult, plenáris ülését ma már jobbára évente csak egyszer tartja. Most volt a 21-ik.



Az ülésen – amely Orbán Viktor miniszterelnök napirenden kívüli felszólalásával kezdődött – jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A zárt ülés után zárónyilatkozatot adtak ki, amelyet két hiányzó párt – a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd – kivételével mindenki aláírt
A nyilatkozat aláírói rögzítették: a magyar nemzet egységének megtartása és további erősítése stratégiai cél, amelyet semmilyen körülmények között nem adnak fel. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői támogatják a magyar államnak Magyarország, a magyar nemzet békéje és a magyar családok biztonsága védelmében tett törekvéseit. Közös felelősségviseléssel mindent megtesznek a magyarság szülőföldön maradásáért, boldogulásáért és gyarapodásáért, kulturális és természeti értékeinek megőrzéséért annak érdekében, hogy minden magyar család biztonságban nevelhesse szülőföldjén a jövő magyar nemzedékét.
A nemzetegyesítő és a nemzetet erősítő célkitűzéseket együttes erővel, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő nemzettársaikkal közösen valósítják meg. A kiépített és megerősített külhoni magyar intézményrendszer és programok határokon átívelő, rendszerszintű támogatása folyamatos.
A külhoni magyar közösségek továbbra is csak akkor tudnak megmaradni, ha erős magyar érdekképviselettel rendelkeznek, amely a magyarság széleskörű összefogásával tartható meg és erősíthető tovább. Mivel számos megmérettetés vár a magyar nemzet tagjaira 2023-ban és 2024-ben, buzdítanak minden választópolgárt a választásokon való aktív részvételre.
A zárónyilatkozatban kiemelték: a határon túli magyarságnak joga van az autonómiához, amelynek sikerre vitelében számíthatnak az anyaország és minden nemzettárs támogatására. Aktívan kiállnak az őshonos európai kisebbségek, közöttük a magyarság nyelvi, kulturális és gazdasági egyenrangúságának biztosítását szolgáló kezdeményezések mellett. Szolidaritásukat fejezik ki a kárpátaljai magyarsággal, akik továbbra is számíthatnak nemzettársaikra.
A zárónyilatkozatban rögzítették azt is: a magyar nemzeti intézményrendszer megerősítése mellett az elmúlt 13 évnemzetpolitikájának egyik legfontosabb eredménye, hogy az élet minden területén erős közösségek jöttek létre. A felépített intézményi és közösségi hálózatok további erősítése mellett, ezeknek a közösségeknek az együttműködését segítve és támogatva javasolják, hogy 2024 az együttműködő nemzet éve legyen a nemzetpolitikában. Üdvözlik a Nemzeti Virtuális Tér létrehozását, valamint a diaszpórából Magyarországra hazaköltözőket segítő Hazaváró Program elindítását. 

hírek

2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert

2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről

2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós

2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten

2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben

2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon

2025. május 13. kedd
Johannita Lovagi Napok

2025. május 10. szombat
Az egyetem napja

2025. április 29. kedd
A „főcsibész” köszöntése a Gyimesekben

2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010