2016. június 17. péntek
Send this article Print this article

A nagyváradi biztonságpolitikai fórumról

Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete közös rendezésében került sor június 16-án Nagyváradon a Migráció, biztonság, Európa című közéleti fórumra, amelyet a váradújvárosi református templomban tartottak meg.



A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke az ismert magyarországi biztonságpolitikai szakértőt, közgazdászt, egyetemi tanárt, a hadtudományok kandidátusát, Nógrádi Györgyöt hívta meg, hogy tartson előadást az európai kereszténységet, valamint tágabb és szűkebb pátriánk közösségeit foglalkoztató jelenkori válságról, kétségekről és aggodalmakról.
Házigazdaként Sándor Lajos lelkipásztor köszöntötte az érdeklődők népes táborát, átadva a szót a fórum levezetőjének, Szilágyi Zsolt európai parlamenti kabinetvezetőnek. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elsőként Tőkés László EP-képviselőt kérte szólásra, aki Brüsszelből érkezve adott rövid helyzet- és hangulatjelentést a migránsválságról. A püspök a szeretet kettős parancsának második tételét idézve figyelmeztetett: felebarátaink iránti törődésünk közepette nem szabad szem elől tévesztenünk önnön természetes érdekeinket. Saját magunk, családunk, közösségünk, nemzetünk biztonsága előbbre való, mint az egyes gazdasági-politikai körök által mesterségesen előidézett népmozgások következményeivel való álságos törődés. Az ösztönös önvédelemnek ugyanakkor ki kell terjednie keresztény testvéreink védelmére is, hiszen a világban, de különösen Ázsiában, illetve a Közel-Keleten, az iszlám fundamentalizmus uralta területeken elharapózott keresztényüldözés tragikus méreteket öltött. S ha Európa nem képes megvédeni önmagát, kétezer éves keresztény kultúráját a szélsőségesektől és terroristáktól, akik a vallási fanatizmus köntösében törnek ránk, akkor hogyan tudná megvédeni a szomszédságában vagy távolabb élő, immáron kisebbségbe szorult keresztény közösségeket? – tette fel a korántsem költői kérdést az EP-képviselő, aki ígéretesnek mondta azt a kelet-közép-európai összefogást, ami a kontinensre beözönlő migránsok – ezernyi veszélyt hordozó – felelőtlen befogadása és szétterítése ellen körvonalazódik. Az EMNT elnökeként is emlékeztetett: az erdélyi, partiumi, váradi magyarok saját a múltjuk és jelenük szomorú tapasztalataiból kiindulva fogalmazzák meg jogos aggodalmaikat, amikor a szülőföld, az identitás, a gyökerek, az értékes hagyományok megőrzésének kérdéseit vetik fel. „Mi nem akarunk a migránsok sorsára jutni” – jelentette ki meggyőződéssel Tőkés László, utalva rá: a migránsválságot a kiváltó okok megszüntetésével, társadalomfejlesztéssel és pacifikálással lehetne megoldani.
Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára iszlám- és arabszakértőként kapott szót a fórumon. Rövid összegzésében a két monoteista világvallás, a kereszténység és az iszlám viszonyáról, illetve a muszlimok radikalizmusának és fanatizmusának okairól, a kibékíthetetlen ellentétek mibenlétéről nyújtott tájékoztatást.
 

 
Nógrádi Györgya médiából ismert információgazdag, de mégis közérthető és kollokviális, anekdotikus elemekkel és személyes élményekkel fűszerezett előadásában igyekezett átfogó képet nyújtani a globális, regionális és lokális biztonságpolitikai kihívásokról, amelyekkel egyénként és különféle közösségek tagjaként szembesül a ma embere. Az aktuális gazdasági-politikai-hadászati fejlemények mentén a háttérhatalmak törekvéseinek kulisszatitkaiba is betekintést adott, egyetemes és sajátos összefüggéseket is felvillantva, beleértve a migránsválság kevésbé ismert vonatkozásait. A bűnözési tendenciák adataiból arra lehet következtetni, hogy igenis van kapcsolat az Európába özönlő, kisebb részben menekültek, nagyobb részben gazdasági bevándorlók megjelenése és bizonyos típusú bűncselekmények elharapózása között. A tények és folyamatok ismeretében nem tudott optimizmust sugallni a közeli vagy távolabbi „európai jövőt” illetően, ám biztatásként többször is kijelentette: minden kérdésre hajlandó válaszolni, mert minden kérdésre megvannak a megfelelő válaszok.
A kitartó érdeklődésű hallgatóság szaván is fogta a Nagyváradon első ízben előadó szakértőt, kérdések özönével késztetve frappáns válaszokra Nógrádi Györgyöt, aki – mint mondta – örömmel tett eleget Tőkés László meghívásának.

 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010