2017. szeptember 6. szerda
Send this article Print this article

Nyilatkozat a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében

Huszonnyolc esztendővel a Ceauşescu-diktatúra bukása és tíz évvel Romániának az Európai Unióba való felvétele után jogos felháborodással állapíthatjuk meg, hogy erdélyi magyar közösségünk sem Bukarestre, sem Brüsszelre nem számíthat.



 Uniós tagállamunk és maga az Európai Unió is semmibe veszi saját demokratikus alapelveit és törvényeit, és – közvetlenül vagy közvetve – cinikus módon egyaránt diszkriminálja magyarságunkat.
Magyar vonatkozásban Romániában a rendszer nem, hanem csak a módszerek változtak. A marosvásárhelyi római katolikus iskola botrányos esete, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium kálváriájával és a Zilahi Református Kollégium jogfosztásával egyetemben, a magyar nyelvű felekezeti oktatással és a magyar történelmi egyházainkkal szembeni kisebbségellenes román tilalmi politika folytatását példázza.
Memento 1990! Közel három évtized után, az egykori könyves-gyertyás tüntetéshez hasonlóan, Marosvásárhely hívő népe újból arra kényszerül, hogy az utcára vonulva keresse igazát – a megszűnés küszöbére taszított római katolikus iskolája ügyében.
Ennél is szomorúbb azonban az a körülmény, hogy nemcsak idehaza, hanem az Európai Uniótól sem számíthatunk jobbra. Nemrég ún. írásbeli választ igénylő kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, felemelve szavunkat nemcsak az iskola, hanem – vele együtt – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok és a nemzeti szimbólumok, a nyelvi és az oktatási jogok, továbbá az elkobzott közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében – mindhiába. Věra Jourová, az EB illetékes biztosa a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartájának vonatkozó cikkelyeivel megspékelt válaszában – ismételten – azzal utasította el folyamodványunkat, hogy „a bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében”, továbbá azzal hárította el magáról a felelősséget, hogy: „a tagállamok feladata, hogy biztosítsák alkotmányos rendjük és a nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeik betartását, és a rendelkezésükre álló valamennyi jogi eszközt felhasználva garantálják a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogainak a tiszteletben tartását”. Minő képmutatás!
Ezen lelketlen és alapjában véve erkölcstelen szavak hallatán most már csak az a kérdés, hogy mit szólnak mindehhez marosvásárhelyi – és erdélyi – diákjaink, valamint az ő többszörösen becsapott szüleik, iskoláink megalázott tanárai, városaink és falvaink magyar polgárai és egyházaink hitükhöz és jogaikhoz ragaszkodó hívei.
Erre a kérdésre erdélyi magyar közösségünk és történelmi egyházaink határozott válaszát hivatott megadni a Maros megyei kormánybiztosi hivatal elé meghirdetett mai tüntetés.
Ez is éppen úgy „az igazság napja”, mint volt a néhány évvel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi felsereglésünk. A Székely Mikóra továbbra is igényt tartunk!
A centenáriumra készülő Románia magyar polgáraitól nem tagadhatja meg demokratikus jogaik követelésének teljesítését!

Brüsszel, 2017. szeptember 6.
 
Tőkés László     
EP-képviselő     



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010