»
2012. január 20. péntek
A KMAT összehívását kezdeményezte Tőkés László
Tőkés László EP-képviselő a KMAT elnökeként levelet írt az autonómiatanács tagszervezeteit vezető, a magyar önrendelkezés iránt elkötelezett határon túli magyar politikusoknak, amelyben az európai polgári kezdeményezés kapcsán Kárpát-medencei magyar nemzeti összefogást szorgalmaz.A KMAT tagszervezeteinek képviselőit nemrég Schmitt Pál köztársasági elnök is fogadta
Elérkezett az idő, hogy Kárpát-medencei autonómia-küzdelmeinknek az európai polgári kezdeményezés révén új lendületet adjunk. A Lisszaboni Szerződésben előírt, legkevesebb egymillió és legalább hét uniós tagországból származó állampolgár támogatását igénylő kezdeményezés az őshonos nemzeti közösségek és az általuk jelentős számban lakott régiók sajátos jogállásának az Európai Unió szintjén történő rendezését igényelné az Európai Bizottságtól.
Bár az Európai Unió iránt kisebbségpolitikai, illetve magyar érdekvédelmi szempontból vérmes reményeket nemigen táplálhatunk, a polgári kezdeményezés ezen a téren is előrelépést hozhat. Ennek azonban a szigorú szakmai szempontokon túlmenően előfeltétele a Kárpát-medencei magyar nemzeti összefogás, amelynek kialakítását ezúton is szorgalmazzuk. Erre irányuló törekvéseinknek már többször hangot adtunk – legutóbb a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács Schmitt Pál magyar államelnökkel való emlékezetes találkozóján.
Örvendetes, hogy az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési joga európai szintű rendezésének kérdése valamilyen formában valamennyi Kárpát-medencei magyar érdekvédelmi szervezet programjában szerepel. Egymással összefogva és szorosan együttműködve erről a közös alapról kell kiindulnunk. A különutas kezdeményezések ellenben kölcsönösen gyengíthetik vagy éppenséggel kiolthatják egymást. Éppen ezért a magyar összefogás ebben a kérdésben parancsoló szükség, valóságos imperatívusz.
Legyen szó akár az SZNT-ről, akár az RMDSZ-ről, senki sem engedheti meg magának, hogy mégoly kiválónak ígérkező önös elképzeléseivel és terveivel is közös nemzeti céljaink eredményességét veszélyeztesse vagy sikerét kockáztassa. A polgári kezdeményezéshez szükséges egymillió aláírás, illetve nemzetközi összefogás követelményét szem előtt tartva pedig, saját széthúzásunkkal lehetséges külföldi szövetségeseinket végképp nem volna szabad magunktól elriasztanunk.
Mindezeket figyelembe véve, legutóbbi budapesti egyességünknek megfelelően, ezúton kezdeményezzük a KMAT azonnali összehívását, amely a legalkalmasabb fóruma az egyeztetésnek, valamint a közös Kárpát-medencei álláspont és cselekvési terv kidolgozásának.
Brüsszel, 2012. január 20.
Tőkés László
EP-képviselő,
a KMAT elnöke
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére