A református Mikóért tüntettek

Mintegy hétszázan tartották fontosnak — a város és a környék református lelkipásztorai, hívei mellett helyi és megyei önkormányzati vezetők, RMDSZ-es és MPP-s politikusok, az unitárius és evangélikus egyházak képviselői, tanárok és minden felekezetű polgárok — a megjelenést a sepsiszentgyörgyi gróf Mikó Imre szobránál összehívott tiltakozó és megemlékező nagygyűlésen tegnap délben.

Az Erdélyi Református Egyházkerület a napokban 150 éves fennállását ünneplő Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási szándéka ellen, a történelmi jóvátétel reményében szervezte a megmozdulást, amelyen az egyes beszédek között kisebb-nagyobb, református osztályokban tanuló diákok szavaltak, énekeltek. Az iskolával szemközti járdán felállított kis színpad hátteréül az alapító és névadó gróf Mikó Imre végrendeletének sorai szolgáltak, és szórólapok is tájékoztattak a református oktatás múltjáról, jogi hátteréről.

Elsőként dr. Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szólalt fel, egy 2500 éves bibliai történettel példázta az elkobzott javak visszaszolgáltatásának szükségességét, és keserűen ismertette a mai helyzetet: az 1948-ban egyetlen tollvonással elidegenített vagyon visszaadása egy demokratikus jogállamnak tekintett országban, az Európai Unióban csak lassú részletekben történik, a folyamatot bárki megfellebbezheti, és évekig tartó pereskedés következik, amelynek végén esetleg egy romhalmazt vehet át a jogos tulajdonos. Tavalytól az állam ismét kétségbe vonta az egyház tulajdonjogát és a visszaszolgáltatás törvényességét, így jelenleg két per, egy polgári és egy büntetőjogi eljárás folyik a Mikó vagyonának ügyében, és a korrupcióellenes ügyészség is vádat emelt az egyház jogtanácsosa ellen. Az a vád, hogy okirat-hamisításokkal és csalásokkal elloptuk a Mikót az államtól, és hasonló helyzetben van a kolozsvári református kollégium is, ahol a már visszaszolgáltatott iskola egyik épületét és teljes udvarát visszaírták az államra — mondotta. Az egyház természetesen nem adja fel a küzdelmet, és újabb dokumentumokat tett le, de a jelenség aggasztó: nemcsak azt jelzi, hogy a helyi kiskirályok nem kívánnak tudomást venni a jogról, hanem azt is, hogy az állam nem képes szavatolni saját törvényeinek betartását. Dr. Papp Géza kitért arra is, hogy egyes vélemények szerint a Mikó nem az egyházé, hanem a székely népé: gróf Mikó Imrét idézte, aki szerint a református tanoda akkor lehet a székelyeké, ha az egyházé, fennmaradására ez a biztosíték. Ma két út lehetséges: lehet az iskola az egyházé, és lehet az államé; az egyház a jövőt az épületben jelenleg működő két intézmény — a református és a világi Mikó — összevonásával, a Református Székely Mikó Kollégium létrehozásával képzeli el (ezt a kijelentést a jelenlevők megtapsolták). A visszaállamosítás ellen segítséget kértek az állam- és kormányfőtől, az igazságügyi minisztertől, valamint az illetékes európai szervektől is, de nem érik be ennyivel, betelt a pohár, hiszen hazugsággal, csalással, történelemhamisítással nem lehet oktatni, nevelni, jövőt építeni — figyelmeztetett a püspök. A ceremóniamester szerepében Incze Zsolt szemerjai lelkész kiemelte, hogy az idei négy magyar Pro Urbe-díjas személyiség mindegyike a református kollégium diákja volt, tehát nem csak tudást, hanem életre szóló erkölcsi tanítást is adott az 1859-ben alapított, közösségi vezetők támogatását is élvező református középiskola. Szavait dr. Szőts Dániel vén diák is megerősítette, majd Antal Árpád András polgármester és Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke foglalt állást az iskola érdemei, a jogos tulajdon és az összefogás mellett, egyaránt elítélve a visszaállamosítási kísérleteket. Utánuk a már érkezésekor tapssal fogadott Tőkés László, a Királyhágó-melléki Egyházkerület püspöke, EP-képviselő tágabb összefüggéseit is felvillantotta az egyházi oktatásnak. Kezdetként leszögezte, hogy Isten igaza a természeti törvényekhez hasonlítható, és újabb tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy "amikor népünkért harcolunk, a veszély kockázatát is vállalnunk kell". Emlékeztetett arra, hogy Erdélyben az egyház jelentette a jog folytonosságát, a Trianon utáni időkben pedig a megmaradás lehetőségét, hiszen — sorolta az adatokat — az asszimilációs törekvések kozmetikázott módon ma is érezhetőek, és a burkolt betelepítés, militarizálás, gerjesztett ortodox térhódítás ellen autonóm intézményekkel tudunk csak harcolni. Az idő nekik dolgozik, és az állam hármas taktikával, a magyar vagyonok visszaszolgáltatásának megnehezítésével, az egyházi oktatás akadályozásával — a református egyház hajdani 560 iskolájából alig tizenvalahányat tudott úgy-ahogy újjáéleszteni, és hasonló a helyzet az unitárius egyházban is, megtűrt albérlők saját épületeikben — és a magyarok egymásnak ugrasztásával próbálja megvalósítani beolvasztásunkat, szétmorzsolásunkat. A Mikó ügye nem helyi ügy, hiszen ugyanez folyik Székelykeresztúron, Kolozsváron, Szatmáron, Nagyváradon is — de ahogy 1918 után a magyar történelmi egyházak össze tudtak fogni, úgy ma is együtt kell kiállni közös ügyeink mellé: az eget kell ostromolni imádságainkkal és imatüntetéseinkkel. "Jöhet még olyan nehéz idő, hogy egyedül saját iskoláinkban, gyermekeink saját kezünkbe vett nevelésében bízhatunk, ezért a lelki tartás, az egyéni szabadság végvárait nem kell feladni olyan egyének miatt, akik a maguk ebül szerzett jussát többre tartják a közös érdeknél" — nyomatékosította az utolsóként felszólaló Kovács István unitárius lelkész is az elhangzottakat, kiemelve, hogy az iskolát a népnek visszakövetelni annyi, mint a Vártemplomot is tégláira bontva hazahordani: így szolgálja célját, ahogy van, ezért építették eleink. A méreghintés természetes, de a fő veszély az, hogy termőtalajra talál — bár az igazságot eltakarni, a szabadságot eltiporni csak ideig-óráig lehet, az előbb-utóbb felszínre tör, ahogy a Mikó szellemisége is túlélte a kommunizmust.

A tüntetés a közösen elmondott miatyánkkal, a magyar és székely himnuszok eléneklésével és gróf Mikó Imre szobrának megkoszorúzásával, ünnepélyes hangulatban zárult. Rögtön utána a Mikó tulajdonjogát vitató per kezdeményezői, az iskola volt tanári lakásainak megvásárlói, Benedek Levente és Fejér Zoltán az egyház által visszakövetelt ingatlanban sajtótájékoztatón ismertették (lapunkban régebb már megjelent) álláspontjukat, miszerint az iskola soha nem volt az egyházkerületé, és különféle csalások sorozatával vált azzá. Szerintük a visszaállamosítás hangoztatása a közvélemény félrevezetésére szolgál, s bár az egyháztól elvéve most valóban csak állami lehetne, a Mikó-kollégium valójában önálló jogi személyiséggel bíró intézmény kellene hogy legyen, saját ingatlanjának tulajdonosa.

Demeter J. Ildikó, Háromszék,
2009. május 4.