A berlini fal leomlására emlékeztek

Európa ezen a héten a berlini fal leomlásának húszéves évfordulóját ünnepelte. Az Európai Néppárt vezetőségének, EP-frakciója elnökeinek, valamint a nemzeti delegációk vezetőinek részvételével kétnapos emlékülést szerveztek Berlinben 2009. november 12–13-án „A vasfüggöny lebontásától az európai újraegyesítésig” címmel.

Ezt megelőzően az Európai Parlament brüsszeli székhelyén is ünnepi ülést tartottak 2009. november 11-én. A „miniplenárison” részt vett Václav Havel rendszerváltó volt cseh elnök is, aki többek közt a gazdag európai kulturális és nemzeti sokszínűségre utalva hangsúlyozta: „Európa »hazáink hazája« […] Milyen kapcsolat legyen a nemzeti és az európai szuverenitás között? A válasz nyilvánvaló: a kettőnek ki kell egészítenie egymást. Elvégre az a tény, hogy európainak érzem magam, nem jelenti azt, hogy nem vagyok cseh” – fogalmazott Havel.

Az Európai Néppárt frakciójának Berlinbe kihelyezett ülésével egybekötött konferencián a csütörtöki napot a keletnémet változásoknak szentelték. A konferenciát Joseph Daul, az ENP elnöke, valamint Werner Langen, a német néppárti delegáció (CDU-CSU) elnöke és Markus Ferber társelnök nyitotta meg. A „Miért nem feledhetjük el a Német Szocialista Egységpárt igazságtalanságait? Az emberi jogok semmibevétele a Német Demokratikus Köztársaságban” címet viselő panelben a berlini fal ledöntésének kiemelkedő eseménye mellett az egykori titkosszolgálat, a Stasi szerepét és utóéletét is tárgyalták a meghívott szakemberek, akik az igazság és megbékélés együttes fontosságát hangsúlyozták. Tőkés László erdélyi EP-képviselő hozzászólásában irigylésre méltónak tartotta, hogy a nyugatnémetek az egyesülést követően rendkívüli áldozatot vállaltak a keletnémet társadalom integrációja érdekében, ugyanakkor hozzásegítették őket ahhoz, hogy a múlttal való szembenézés következtében sikerüljön megtisztítani a társadalmat az egykori titkosszolgálatok embereitől. Herta Müller idei irodalmi Nobel-díjas írónőt idézve európai képviselőnk rámutatott: Romániában még mindig tovább él a kommunista múlt, az egykori szekusok továbbra is funkciókban ülve nagymérvű befolyással bírnak mindennapi életünkre nézvést. A németországi példa alapján a közép-kelet-európai államok talán reménykedhetnek abban, fogalmazott Tőkés, hogy a Vasfüggöny túlsó oldalán lévő szabad demokráciák hozzásegíthetik a „szovjet tömb” országait a kommunista örökséggel való leszámoláshoz, a múlttal való szembenézéshez és az erkölcsi megtisztuláshoz.

November 13-án, pénteken délelőtt a Stasi volt börtönépületében tettek látogatást a résztvevők. A Berlin-Hohenschönhausen Emlékhely, amely 1951-ig szovjet fogolytáborként, azután az Állambiztonsági Minisztérium gyűjtőfogházaként működött, ma már múzeumként tárja a látogatók elé a kommunista totalitárius diktatúrák rémségeit és bűntetteit.

Az Emlékhelyen történt tisztelgő koszorúzást követően folytatódott a konferencia. „A vasfüggöny lebontásától az európai újraegyesítésig” címet viselő második részben felszólalt Wolfgang Schäuble, a szövetségi kormány pénzügyminisztere, egykori belügyminiszter, akinek kiemelkedő érdemei vannak a német nemzetegyesítési folyamatban, Orbán Viktor, A Fidesz-Magyar polgári szövetség elnöke, az Európai Néppárt alelnöke, Walburga Gräfin Habsburg Douglas, a svéd parlament tagja, a Páneurópai Unió alelnöke, Elmar Brok, az EP Külügyi Bizottságának volt elnöke, jelenlegi tagja, az egykori német országegyesítési bizottság prominens tagja, valamint Tőkés László EP-képviselő, volt temesvári lelkész.

Orbán Viktor előadásában emlékeztetett arra, hogy a berlini fal leomlásának 20. évfordulója kapcsán sok szó esett a közép-európai országok érdemeiről, illetve szolidaritásáról, a német újraegyesítéshez való hozzájárulásáról.

„A magam részéről az érem másik oldaláról szeretnék beszélni” – fogalmazott a Fidesz elnöke, hangsúlyozva: köszönetet kíván mondani Németországnak azért, hogy segítette Közép-Európának a Szovjetuniótól, illetve a kommunizmustól való megszabadulását, továbbá a nyugat-európai országok közösségébe való beilleszkedését. Orbán köszönetet mondott Németországnak azért, hogy a II. világháború után a romokból Európa legerősebb gazdaságát építette fel. Köszönetét fejezte ki az újraegyesítés melletti szilárd elkötelezettségért, ami visszafordíthatatlanná tette a Szovjetunió összeomlását, a szovjet csapatok kivonulását a közép-európai országokból. És köszönetet mondott a német szolidaritásért, amely jelentős mértékben elősegítette a közép-európai országok európai uniós csatlakozását.

Magyarországgal kapcsolatban a Fidesz elnöke két dolgot emelt ki. Elsőként az 1956-os eseményekre utalva azt hangsúlyozta: a magyarországi véres forradalom tette világossá a Nyugat számára, hogy milyen a kommunizmus, a szovjet megszállás valódi természete. Másodikként pedig a határnyitást emelte ki, rámutatva arra, hogy az felgyorsította a változás folyamatát, és – lehetővé téve a keletnémetek Nyugatra történő távozását – ezt a folyamatot nemzetközivé tette. Az azóta eltelt két évtizedre visszatekintve a Fidesz elnöke a legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy a politikai szabadságot közjóvá változtassák. „Nem lehet többé az úgynevezett kollektív felelősség mögé bújni” – fogalmazott, hangsúlyozva: szükség van a diktatúra maradványainak felszámolására, és nemcsak a politikai rendszer, hanem a gazdaság területén, továbbá az emberek gondolkodásában és szívében is. Úgy értékelte, hogy a demokrácia komoly nehézségekkel küzd Közép-Európában, mégpedig a diktatúra maradványai miatt. „Egyes posztkommunista politikai erők nosztalgiát keltenek a kommunista idők iránt” – fogalmazott a magyar ellenzéki politikus.

Orbán Viktor emlékeztetett arra is: az integrációs folyamat során Közép-Európa nem csupán azt hangsúlyozta, hogy az EU új tagállamaként elfogadja a nyugati pénzügyi támogatást, hanem azt is, hogy hozzá kíván járulni az unió, az európai gazdaság erősödéséhez. Az európai térségnek lépést kell tartania az amerikai és az ázsiai gazdasági növekedéssel – fogalmazott, reményét fejezve ki, hogy hamarosan mindez megvalósulhat, mihelyst sikerül kilábalni a jelenlegi pénzügyi válságból. A Fidesz elnöke szerint „Magyarország olyan különleges nehézségekkel küszködik, amelyek az ország rossz kormányzásából fakadnak”. Épp ezért nehéz hozzájárulnia az európai gazdasági növekedéshez – tette hozzá, utalva arra, hogy ezt erősítették meg a pénteken reggel nyilvánosságra hozott, a harmadik negyedév gazdasági növekedésére vonatkozó adatok is. Orbán felhívta a figyelmet: Szlovákiában ez a növekedés 1,6 százalékos, Csehországban pedig 0,8 százalékos volt. Magyarországon viszont 7,2 százalékos visszaesés következett be – jelentette ki, hangsúlyozva: mindez jelzi, hogy a következő magyar kormányra milyen kihívások várnak.

A Fidesz elnöke szerint 1956 után Magyarországon és más közép-európai országokban új típusú politikai vezetés alakult ki. Olyan vezetés, amely nem elvekhez, hanem elvek nélkül a hatalomhoz kötődött. Hatalmukat még a demokráciában is sikerült fenntartaniuk. Mindez Orbán szerint súlyos kihívást jelent az értékeken alapuló nyugati demokráciák számára. A Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a Nyugat az ex-kommunistákat gyakran „könnyebb” partnernek találja, mint a valódi demokratákat, akik olykor ragaszkodnak a néha kellemetlen és kényelmetlen igazságokhoz. „De hiszem azt, hogy ez az igazi demokrácia és a Nyugattal való igazi partnerség” – fogalmazott Orbán Viktor, aki 1989 szellemének megőrzésére szólított fel.

Tőkés László felvezetőjében Orbán Viktor szavaihoz kapcsolódva rámutatott: a Biblia tanítása szerint Isten a rosszat is jóra fordíthatja – ez történt Németországgal. A volt református püspök csodálatát fejezte ki, hogy Németországnak a II. világháború után volt annyi erkölcsi- és lelkiereje, hogy vesztesből nyertesé építse magát, és az Európai Unió motorjaként – a hit és az Isteni kegyelem dialektikája szerint – elérte, hogy az egykori győztesek és vesztesek partnerekké váltak Európa egységesülésében.

Tőkés László előadást az alábbiakban olvashatják:

Berlin, 2009. november 13.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

A Berlini Fal leomlásától – Európa újraegyesüléséig

1989. november 9-ét az újkori német történelem legboldogabb napjának nevezte Angela Merkel kancellárasszony. Ritka eset a történelemben, hogy egy nemzet – az újraegyesült Németország – örömében valamennyi nemzet, az egész újraegyesülő Európa népei és országai osztozhatnak. Ez a körülmény teszi a mostani évfordulót az egész világ és Európa közös ünnepévé. Ezért Pál apostol igéivel csatlakozunk a berlini ökumenikus hálaadó örömünnep résztvevőihez: „Örüljetek az örülőkkel!” (Rm. 12,15). „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” (Fil. 4,4).

George W. Bush elnök vilniusi látogatásakor a balti államok jelenkori szabadulásának történetét valóságos „Csodának” nevezte. Ez a csoda ment végbe húsz évvel ezelőtt Berlinben is. És a csodák egész láncolata zajlott abban az időben II. János Pál pápa és Popielusko atya országától kezdve az 1956-ban kivérzett Magyarországig, ahol a berlini „Nagy Fal” lebontásának – a szabadulásnak – az útját a sopronpusztai Páneurópai Piknik, a kelet-nyugati határzár forradalminak nevezhető áttörése egyengette.

„Ne féljetek!... nézzétek az Úr szabadítását, amelyet cselekszik veletek… Az Úr hadakozik ti érettetek” – mondotta egykor Mózes az egyiptomi fogságból menekülő népének. A vizek pedig „kőfal gyanánt” kettéváltak előttük, és szárazon keltek át üldözőik előtt, a Veres-tengeren… (2 Móz. 14).

Istennek ezt a szabadító csodáját éltük át két évtizeddel ezelőtt valamennyien. Falak omlottak, a szabadulás útja nyílt meg előttünk is a romániai Temesváron, a Magyarországtól 1920-ban elszakított Erdélyben, a német-svábok lakta Temesi Bánságban, Herta Müller írónő szülőföldjén, ahol Ceauşescu, a Kondukátor a Fáraó módjára készített merényletet nemcsak „Izráel népe”, a kisebbségi magyarok és németek ellen, hanem saját népét is mélységes nyomorba döntve, falak helyett falvak ezreit készült lerombolni.

A kelet-berlini Gethsemáné templomhoz hasonlóan Temesváron is van egy templom, melyben a magyar reformátusok, majd a hozzájuk csatlakozó, utcára vonuló, élőláncba tömörülő románok, magyarok, németek, szerbek, zsidók, bolgárok, a különféle vallási felekezetekhez tartozó hívek ezrei végre áttörték a félelem és a hallgatás falát, és egymás hite által felbátorodva kimondták, hogy „elég volt”, és a rettegett ateista kommunista diktatúrával szembeszállva, Istenhez fohászkodtak szabadulásért. Temesváron is csoda történt. A nacionalista és kommunista megosztó politika által egymás ellen uszított, sok nemzetiségű és sok vallású város népe egy szempillantás alatt összefogott közös ellensége, az istentelen Diktatúra ellen, és a hitvalló apostolok erejével és szavával mondott nemet a „Fáraó” diktátumának: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel. 5,29).

Ami ezután következett, az mindenki által ismeretes. Az utolsó kelet-közép-európai bolsevik diktátor menekültében nem messze jutott. A „dinasztikus sátánt” (Döbrentei Kornél) páros hatalmi tébolyban tobzódó nejével együtt érte utol a végzete – „Drakula országának” kivégzőosztaga előtt. A dominóelvnek megfelelően, a volt szovjet láger utolsó bástyája, az Európát megosztó Nagy Fal utolsó darabja is ledőlt.

Az Angela Merkel által emlegetett, „legboldogabb nap” Románia elnyomottai számára 1989. december 22-e, a „Kárpátok Géniusza” bukásának napja volt. Advent havában jártunk, égő várakozásban élt az ország. A hírhedt Szekuritáté „Magyar Irredenták” és „Német Nacionalisták és Fasiszták” („Deutsche Nationalisten und Faschisten”) elnevezésű szakosztályai a heródesi megfélemlítés kiterjedt apparátusával tartották rettegésben kiváltképpen a „kollektív bűnösséggel” megpecsételt kisebbségieket. Az apokaliptikus hangulatot gerjesztő villanyoltások és a téli gazdasági nyomor a hideg, a sötétség és a kiéheztetés primér eszközeivel tették még elviselhetetlenebbé az egész társadalom életét. – Miként a lehúzó mélységre a felemelő magasság és vaksötétre a tündöklő fény: a Szabadító Krisztus születésével ekképpen köszöntött reánk a Megváltó Karácsony – utóbbi fél évszázadunk legboldogabb napja!

Hogyan is fogalmazott a kancellárasszony?: „Magyarország ezelőtt húsz évvel szárnyakat adott a németek, az NDK-s polgárok szabadság iránti vágyának, amikor határt nyitott előttük.” Ez a testvéri együttérzés volt azoknak az időknek a legfőbb ereje és a legszebb vonása. Az, ahogyan „egy rab nép kaput nyit egy másik rab népnek” – a szabadulásra (Sylvester Lajos). Budapest és Berlin, Varsó és Prága, a balti népek Tallintól Vilniusig húzódó, valamint a magyarok, románok és németek Temesváron szövődő élőlánca – mindez, egybe összeadódva, és a segítségül siető szabad világra is kiterjedve nem más, mint: az önmagára találó Európa egymásra találó népeinek a cselekvő szolidaritása.

1990 januárjában szerény temesvári templomunk egyik első látogatója, Hans-Dietrich Genscher akkori német külügyminiszter volt. A berlini évfordulói ünnepségek alkalmával ő maga állapította meg, hogy „a fal lebontása olyan történelmi esemény volt, amely nemcsak Németország és Európa, hanem az egész világ megosztottságának a felszámolását segítette elő”. Erdélyi magyarként örömmel és hálaadással mondhatom el, hogy a németek egyesülésével párhuzamosan, valamint Európa egyesülésének a folyamatába illeszkedve, a Kárpát-medencei magyar közösségek egyesülése útjából is elhárulóban vannak azok az akadályok, melyek 1920 óta mesterséges módon választanak el bennünket egymástól.

Jövő héten, magyar, román és nemzetközi előadók részvételével, „Temesvártól Brüsszelig” címen az Európai Parlamentben fogunk egy másik megemlékezést tartani a 20. évforduló alkalmából. Volt temesvári lelkipásztorként és jelenlegi európai képviselőként nemcsak magamra, de egész országunkra és kelet-közép-európai térségünkre nézve elmondhatom, hogy bizony: hosszú út vezet „Temesvártól Brüsszelig”, a volt ateista-kommunista diktatúrák totalitárius rendszeréből a szabad és demokratikus Európáig. Előrehaladásunkat még mindig számtalan akadály és választófal hátráltatja. A tovább élő kommunizmus és a hidegháborús múlt elaknásított területein járva: hosszú és veszélyes az út „Egyiptomból” – az „Ígéret Földjéig”.

Meghátrálni viszont nem fogunk. Egy történelmi mondásunk szerint: „Nem engedünk a ’48-ból” – Az 1848-as magyar forradalomról van szó. – Ugyanígy: az ’56-ból és a ’89-ből sem engedhetünk!

Saját helyzetünkkel és az európai valósággal kapcsolatban nincsenek illúzióink. Jól tudjuk, hogy mire számíthatunk. De akármennyire is nehéz volna előrehaladásunk, hitünkből és eddigi eredményeinkből erőt merítve, valamint európai szövetségeseink szolidaritásában bízva haladunk tovább a megkezdett úton.

Berlin, 2009. november 12.