»
A párt elnöke hangsúlyozta: az EMNP nem egy cél, hanem eszköz, amivel változtatni lehet a jelenlegi helyzeten és vezetőségen. Hozzátette: Marosvásárhely különleges helyzetben van, hisz összefogás született Soós Zoltán támogatásában.
2016. május 19. csütörtök
„A Néppárt változtatni tud a jelenlegi helyzeten!”
A Néppárt legnagyobb ellenfele az önkormányzati választásokon a közöny, a félelem és a nemtörődömség – mondta Szilágyi Zsolt a Néppárt marosvásárhelyi szervezete által rendezett május 18-i lakossági fórumon, amelyet Kozsik József színművész és tanácsosjelölt, valamint dr. Pálosi Csaba, a Néppárt marosvásárhelyi jelöltlistájának vezetője nyitott meg.
A párt elnöke hangsúlyozta: az EMNP nem egy cél, hanem eszköz, amivel változtatni lehet a jelenlegi helyzeten és vezetőségen. Hozzátette: Marosvásárhely különleges helyzetben van, hisz összefogás született Soós Zoltán támogatásában.
A találkozón jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, aki szerint olyan hitre és olyan mozgósító erőre lenne szükség a politikában, mint amilyen a csíksomlyói zarándoklatnál tapasztalható. „Ha az RMDSZ vezérkarát nézem, akkor visszasírhatjuk Kolcsár Sándor tisztaságát és szellemiségét” – fogalmazott Tőkés, arra utalva, hogy a jelenlegi RMDSZ-vezetőket leginkább neptuni csapatként lehet jellemezni. „Elvtelen alkut kötöttek a román hatalommal és eurokonform módon egyengették a román hatalmi érdekek érvényesülését, és ennek fejébe beáldozták a magyar nemzeti érdekeket” – tette hozzá az EMNT elnöke. A marosvásárhelyi közös lista kapcsán Tőkés elmondta: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a pártegységet tartotta szem előtt, nem akart nyitni a nemzeti egység irányába.
hírek
2025. július 10. csütörtök
Szétverték a Tőkés Lászlót éltető táblát Temesváron
2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
2025. július 3. csütörtök
In memoriam Kincses Előd
2025. június 30. hétfő
Az aranydiplomás Tőkés László üzenete
2025. június 29. vasárnap
Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján
2025. június 29. vasárnap
13. SZENT LÁSZLÓ NAPOK
2025. június 29. vasárnap
Elhunyt Kincses Előd
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben