2017. április 27. csütörtök
Send this article Print this article

Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja emlékművet állít Brüsszelben a totalitárius rendszerek áldozatainak

Emlékezetes, hogy kereken két évtizeddel a szovjet típusú kommunista diktatúra bukása után, az Európai Parlament 2009 áprilisában fogadta el azt a történelmi jelentőségű határozatát, melyben – félreértve az eddigi kettős mérce használatát – a nácizmussal azonos súllyal mondott ítéletet a kommunista diktatúra fölött.



 A határozat – egyebek mellett – augusztus 23-át a totalitarizmus áldozatainak európai emléknapjává nyilvánította, valamint előirányozta egy páneurópai emlékmű felállítását a totalitárius rezsimek áldozatainak emlékére. Jelek szerint elérkezett az ideje ezen nemes célkitűzés megvalósításának.
2017. április 26-án Tőkés László brüsszeli irodájának szervezésében a Platform szimpóziumot rendezett az emlékmű felállítása ügyében. Védnöki megnyitó beszédében európai képviselőnk az emlékezés krisztusi szemlélete jegyében fejtette ki mondanivalóját. Az Európai Unió nagy adóssága az ateista kommunista diktatúra ártatlan áldozatairól való megemlékezés – mondotta, beszámolva arról, hogy európai parlamenti képviselőtársainak egy csoportjával már két hónappal ezelőtt tervbe vették emlékük méltó megörökítését. A Platform kezdeményezése viszont abba az irányba terelte az ügyet, hogy immár ne csak a kommunizmus, hanem valamennyi 20. századi totalitárius rezsim áldozatának közös emlékét állítsanak.
Göran Lindblad, a Platform elnöke is emellett érvelt, rámutatva, hogy a két elképzelés nem zárja ki egymást. Neela Winkelmann platformigazgató örömmel számolt be arról, hogy Brüsszel városa kész méltó helyet biztosítani és engedélyt adni az emlékmű felállítására. A városi tanács meghívott képviselője személyesen is megerősítette ezt.
A továbbiakban Navracsics Tibor európai biztos támogató videoüzenetét hallgatta meg a közönség. Milan Zver szlovén néppárti képviselő és Hannes Hólmsteinn Gissurarson izlandi történész a totalitárius múlt történetéről és tanulságairól értekeztek. A megszólalások sorát Pavel Svoboda cseh képviselő, az EP Jogi Bizottságának elnöke zárta beszédével.
A brüsszeli emlékmű tervének megvalósulása nagy előrelépést jelentene a kommunista múlt európai értékelésének és jóvátételének folyamatában – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk.
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010